Nyitókép: TASR/Martin Baumann

 

Kétezer egészségügyi dolgozóra lesz szükség az országos teszteléshez. Ez hétszer kevesebb, mint ahány egészségügyi dolgozóra a novemberi teszteléskor szükség volt – jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő a szerdai kormányülés után, majd hozzátette: a teszteléshez összesen mintegy négyezer egészségügyi dolgozó kell, de közülük kétezren orvostanhallgatók lesznek.

 

Ami az egészségügyi dolgozók tesztelés miatti kimerültségét illeti, Matovič azt állítja, ezek felszínes, manipulatív hírek. A kormányfő megjegyezte, hogy az első országos tesztelés idején sem volt egyetlen egészségügyi dolgozó rákényszerítve arra, hogy részt vegyen a tesztelés lebonyolításában. Mint mondta, ez most sem lesz másképp.

 

 hirdetes_810x300  

Matovič tájékoztatása szerint a törvény értelmében most egy mintavételi ponton egy egészségügyi dolgozó is elegendő lesz. A jövő hétvégi teszteléshez a kormányfő szerint a jelenlegi mobil mintavételi pontok mellett további 4 000 tesztelőpont fog épül.

 

A kormányfő szerint az emberek időrendben fognak érkezni a tesztelésre, hogy ne kelljen sokáig kint sorakozniuk a hidegben. Matovič azt is megjegyezte, hogy a negatív eredményt tartalmazó kék tanúsítvány lesz a feltétele annak, hogy valaki munkába mehessen. A kormányfő egyúttal azt is megjegyezte, az emberek ne álmodjanak arról, hogy a tesztelés első fordulója után kinyitnak a boltok.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!