Hirdetés

Hirdetés

JÖN! JÖN! JÖN! ÚJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK ÉS TÁJÉKOZTATÓ FÓRUMOK/KONZULTÁCIÓK

A tervek szerint 2014. január közepén megjelenő kis- és közepes pályázatok, valamint a decemberben kiírt akciópályázat kapcsán január közepétől február közepéig minden megyében legalább egy alkalommal pályázati fórumot és konzultációt tartunk azonos tartalommal. A tájékoztatók helyszínéről és időpontjáról az alábbi táblázat ad tájékoztatást (ahol nincs időpont megnevezve, ott még egyeztetünk).

Az információs napokon való megjelenés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az adott helyszín mellett feltüntetett e-mail címen és időpontig lehet a jelentkező civil szervezet és részt vevő képviselője nevének, elérhetőségének megadásával.

Ezeken a helyszíneken kívül bárhová szívesen elmegyünk további információs eseményt tartani, ahol biztosítani tudják legalább 15 szervezet részvételét. Amennyiben ilyen eseményt szeretne szervezni, kérjük, szándékát az okotars@norvegcivilalap.hu címen jelezze.

A listát folyamatosan frissítjük!

Időpont

Település

Helyszín

Regisztráció

2014.01.13
13.30-17.30

Budapest

ERöMŰVHÁZ
(1077 Budapest, Wesselényi utca 17.)

2014. január 9-ig
okotars@norvegcivilalap.hu

2014.01.14.
16.00-19.00

Eger

Civil Ház
(Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 9.

2014. január 13-ig
civilhaz@eck.hu

2014.01.16
14.00-17.00

Pécs

Civil Közösségek Háza
(Pécs, Szent István tér 17.)

2014. január 14-ig
info@ckh.hu

2014.01.16
14.00-17.00

Kecskemét

Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ
(Kecskemét, Kápolna u. 24.)

2014. január 14-ig
civilcenter@t-online.hu

2014.01.20
14.00-17.00

Szombathely

Szombathelyi Civil Kerekasztal
(9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 1.)

2014.01.16-ig
info@vasionkentes.hu

2014.01.21
10.00-14.00

Nyíregyháza

Nyírségi Civil Ház
(Nyíregyháza, Városmajor u. 2.)

2014. január 17-ig
nyirsegicivilhaz@enyft.hu

2014.01.21
14.00-17.00

Szekszárd

Tolna Megyei Civil Információs Centrum
(Szekszárd, Béla király tér 6.)

2014. január 17-ig
cic@tolna.net

2014.01.22
14.00-17.00

Miskolc

Szikra Alapítvány
(Reményi Ede u. 9.)

2014. január 20-ig
tajekoztato@szikraalapitvany.hu

2014.01.22
14.00-17.00

Székesfehérvár

Civil Központ
(Székesfehérvár Rákóczi út 25.)

2014. január 20-ig
szenaegyesulet@gmail.com

2014.01.23. 14.00-17.00

Tatabánya

Civil Információs Centrum
(Tatabánya, Kós Károly utca 2.)

2014. január 21-ig
info@bazispont.hu

2014.01.27
14.00-17.00

Szeged

Millenniumi Kávéház különterme
(Szeged, Dugonics tér 12.)

2014. január 24-ig
millenniumikavehaz@gmail.com

2014.01.27
14.00-17.00

Szolnok

Civil Információs Centrum, Nagyterem (Szolnok, Baross u. 56.)

2014. január 22-ig
szolnok@civilhaz.t-online.hu

2014.01.27
14.00-17.00

Salgótarján

Környezetvédők Háza
(Salgótarján, Rákóczi út 11.)

2014. január 23-ig
eselyst@upcmail.hu

2014.01.28.
14.00-17.00

Debrecen

Debreceni Művelődési Központ Pódiumterme (4024 Debrecen, Kossuth utca 1.)

2014. január 26-ig
dszedebrecen@gmail.com

2014.01.29.
14.00-17.00

Kaposvár

Civilek Háza (Földhivatal épülete)
(Kaposvár, Szent Imre u. 14.)

2014. január 27-ig
somogyifjusagaert@gmail.com

2014.01.31.
14.00-17.00

Békéscsaba

Ibsen Ház
(Békéscsaba, Andrássy u. 3.)

2014. január 29-ig
civil@kfbme.hu

2014.02.03. 13.30-17.30

Budapest

Kesztyűgyár Közösségi Ház
(1084 Budapest, Mátyás tér 15.)

2014. január 30-ig
okotars@norvegcivilalap.hu

2014.02.05. 14.00-17.00

Győr

Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Zechmeister terem
(9021 Városház tér 1., 1. emelet)

2014. február 3-ig
civilhaz@unitedway.t-online.hu

 

Veszprém

 

 

 

Zalaegerszeg

 

 

Forrás: http://norvegcivilalap.hu/

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.