A monostorapáti plébános értesítette a település körzeti megbízottját 2014. január 9-én a délelőtti órákban, hogy az éjszaka folyamán a templom csatornáit ismeretlen személy eltulajdonította. Molnár Tibor r. főtörzszászlós adatgyűjtése során olyan információk birtokába jutott, melyek alapján sikerült azonosítani a tettest.
A rendőrök otthonában keresték fel a férfit, majd előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra. A gyanúsított kihallgatása alkalmával beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint már korábban eltervezte, hogy a templomról rézcsatornát fog lopni, s eladja azt.
Éjszaka el is ment a falu katolikus templomához, és elkezdte kézzel lefeszegetni a lefolyót. Megközelítőleg 10 méter hosszúságú csatornát le is szedett, majd reggel Tapolcán értékesítette.
A 20 éves V. T. helyi lakos ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Tapolcai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A gyanúsítottat a Veszprémi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, ugyanis a Zirci Járásbíróság korábban más bűncselekmény elkövetése miatt börtönbüntetésre ítélte.
(Police.hu)