Betiltotta az antiszemitizmussal vádolt humorista, Dieudonné M'bala M'bala országos turnéjának első fellépését csütörtökön a francia Államtanács. A legfelsőbb francia közigazgatási bíróság azzal indokolta döntését, hogy a humorista "veszélyt jelent a közrendre és az alapvető francia értékekre". Dieudonnét korábban a kormány azzal vádolta, hogy "antiszemita élű vicceivel megsérti a holokauszt áldozatainak emlékét".
A Nantes-ba tervezett előadást a város vezetői tiltották meg kedden. Ezután a humorista ügyvédei bírósághoz fordultak a szólásszabadság megsértésére hivatkozva. Egy helyi bíróság csütörtök délután semmisnek nyilvánította a tiltást, de a legfőbb fellebbviteli testület, az Államtanács néhány órával később - és egyúttal nem sokkal az előadás tervezett, csütörtöki esti kezdése előtt - úgy határozott, hogy megalapozott volt a városvezetők döntése.
A kormány üdvözölte a döntést, az első fokú ítélet megfellebbezéséről határozó Manuel Valls belügyminiszter pedig "nagy megkönnyebbülésnek" nevezte.
Az elmaradt előadás helyszínén a jelentések szerint méltatlankodók tömege gyűlt össze, akik pfujoltak és a humorista nevét skandálták, miután értesültek az ítéletről.
Dieudonné M'bala M'bala előadásait három további város, Tours, Marseille és Bordeaux vezetői sem engedélyezték.
(MTI nyomán)