Egyre közelebb a szenteste bensőséges pillanataival, és arra a kétezer éves eseményre emlékeztet, amely sorsfordító jelentőségű volt az emberiség életében: a betlehemi Gyermek, a Világ Megváltója születésére.

Közeledik akkor is, ha már nem győzzük elégszer hangoztatni, hogy jaj, bizony, ez más lesz, mint a többi. Más? Ugyanaz a tömeg, ugyanaz a rohanás, ugyanaz a pénzköltés és ugyanaz a feszültség, mint tavaly, azelőtt és még azelőtt.

Megdöbbentő lehet a felismerés, hogy akármennyire is próbáljuk kikerülni az anyagiasságot, a munkát, a kimerülést és a fölösleges sablonos dolgokat – nem tudjuk. Együtt járnak a karácsony megünneplésével és bármelyik más ünneppel.

Szerencsére ez az, ami kívül van, így, ha adtunk elég időt és esélyt magunknak a befelé tekintgetésre, az elcsendesedésre, a valódi értékek megtalálására, akkor ennek békéjével egyengethetjük idén is az Eljövendő útját az egyre zajosabb, egyre értékzavarosabb világban.

„Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!” – sóhajt fel Balassi Bálint gyönyörű versében. De vajon tudjuk-e még, mit is jelent a csend? Képesek vagyunk-e a háttérbe, a benső szobánkba való visszavonulásra? Képesek vagyunk-e elmosódni a fontosnak vélt földi dolgaink mögött, tudjuk-e lehalkítani a kívülről érkező zavaró üzeneteket és átállítani lelki antennáinkat a szeretet Istenének csatornáira? Képesek vagyunk-e hagyni, hogy elragadjon magával az a magasabb rendű kommunikáció, amelynek erőterében visszanyerhetjük bizakodásunkat a jövőben, reményünket a folytatásban?

Semmi rossz nincs abban, hogy megajándékozzuk a másikat, hogy feldíszítjük a szobánkat, házunkat, hogy gyönyörködünk a csillogásban. Ezek mind növelik a karácsony ünnepélyességét. De tudnunk kell magunkban, ezeknek a dolgoknak mind azt az örömet kell szolgálniuk, hogy egykor Jézus megszületett. És ha csak a díszektől és a látszattól várjuk az ünnepi örömet, akkor csalódni fogunk.

Karácsony léleknyitogató ünnep. Mert míg vannak lélekfordító, sőt, lélekcserélő idők, viharos történelmi fordulópontok, melyekben próbáljuk megtalálni kínlódásaink, veszteségeink, leépüléseink miértjeit, addig vannak lélekébresztgető ünnepeink, melyektől világos válaszok kaphatók.

Ezekben a napokban nem kellene mást tennünk, mint lelkünket kitárni az Ég felé, s beengedni az Úr csendjét, a szeretet békességét nemzetünk, családjaink életébe, mert csakis ebből születhetnek a szeretet tettei.

Ma már csak a Jászolbölcsőből érkezhet a jövő üzenete, ma már csak a Jászolbölcsőből születhetnek életképes megoldások, ép lelkű nemzedékek.

Közeledjünk Hozzá, menjünk közelebb! Ki tudja, talán még történhet is valami jó az életünkkel…

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa