A Székelyföld folyóirat szerkesztősége idén Székelyföld-díjjal jutalmazta Halász Péter néprajzkutatót és Szonda Szabolcs költőt, műfordítót; Székely Bicskarend díjat kapott Száraz Miklós György író; Szabó Gyula-emlékdíjban részesült Ádám Szilamér. Az elhangzott laudációk szerkesztett változatait közöljük.
A néprajzi terepmunka lényege jelen lenni és elmerülni a kutatott csoport szereplőinek mindennapjaiban. De egyáltalán nem mindegy, hogy a kutató hogyan van jelen és milyen kapcsolatokat tud kialakítani a terepen. A jó néprajzkutató ismérve nemcsak a szakirodalom és a terep ismerete, hanem az empátia és az emberismeret is.
A jó néprajzos tud megszólalni és megszólaltatni, de ha kell, tud türelmesen hallgatni is, vagy megtörni a beszédes hallgatást. Megtalálja azokat a kulcsszereplőket, akik segíthetik őt munkájában. Röviden: sikeresen tud gyűjteni, felderíteni, rögzíteni, képes a jelenségek leírására, értelmezésére és összegzésére. Halász Péter határozottan ezen kutatók közé tartozik.
A budapesti születésű, eredeti végzettségét tekintve agrármérnök 1966-ban járt először Moldvában, majd rendre visszatért a csángómagyar falvakba. „Nemcsak megszerettem – vallja egyik interjújában –, de gyönyörködtem is a moldvai magyarok hagyományos műveltségében, s elsősorban ez ösztönzött a megismerésére.” Érdeklődésének középpontjában azóta is a moldvai magyarság néprajzi hagyományainak, tárgyi kultúrájának vizsgálata áll. A terepmunka és a tudományos kutatás mellett azonban ugyanolyan fontosnak tartja, hogy krónikásként tudósítson identitásuk, nyelvük megőrzéséért folytatott harcukról. Felelősséget érez sorsuk iránt, követve a Domokos Pál Péter-i utat, melynek vezérgondolata a következő: „Ha egyetlen szívet, egyetlen gondolkodó főt csángómagyar testvéreink iránt megindíthattam, ha 100 ezer ma is élő magyar testvér sorsa legalább egyetlen embert tettekre késztet, úgy teljes célomat elértem.” Halász Péter már a kezdetektől rendszeres szerzője folyóiratunknak: olvashattunk tőle a székelyek migrációjáról Moldvába(n), a székelyek szerepéről a moldvai magyarok külső és belső népmozgásában; a csíki karácsony emlékéről azokban a falvakban, melyek lakossága a madéfalvi veszedelmet követően menekült Moldvába, Mátyás király moldvai kalandjairól, a lakodalomról mint gazdasági vállalkozásról. Halász Péter tanulmányainak nagy erénye, hogy tudományos igénnyel, de közérthető, igényes megfogalmazásban tárja olvasói elé az évtizedek alatt végzett kutatásainak eredményeit. „A hont nem öncélúan, hanem a jobbítás szándékával kell megismerni és megismertetni” – vallja ars poeticájában. Gratulálunk és kívánjuk, hogy legyen ez a Székelyföld-díj ösztönzője további munkásságának.
