Hangsúlyt kívánnak fektetni Zágon köztisztaságának biztosítására, a jövőben nem fognak szemet hunyni a hulladékok illegális szétszórása fölött, a szemetelőket kemény büntetéssel sújtják – mondta el érdeklődésünkre Kiss Augustin polgármester.
Nemrég Papolcon figyeltek fel kidobott szemétre. A hulladékban számlákat is találtak, így könnyen azonosították a tettest, akinek két lehetőséget kínáltak fel: vagy rövid időn belül eltakarítja a szemetét, vagy a környezetvédelmi hivatalnál tesznek feljelentést ellene, ez utóbbi jelentős büntetést von majd maga után – számolt be az esetről Kiss. A szemetet végül összeszedték a vétkesek, akik ezt követően remélhetően odafigyelnek, hogy ne kövessenek el ehhez hasonló kihágást – fűzte hozzá az elöljáró.
Zágonban az önkormányzat személyzetének segítségével, valamint a szociális munkásokkal, illetve azokkal, akiket bírósági ítéletben köteleztek közmunkára, az utóbbi időszakban sikerült kitakarítani a Fűzek-alatt utcaszakasz melletti patakmedret. Ezen a részen (is) rengeteg hulladék kerül a Zágon-patakába – pillepalackok, háztartási hulladékok mellett állati tetemek is –, nagy részük a falu és a patak felső felében élő polgárok nemtörődömsége miatt.
Kiss Augustin elmondta, a falu mázsája melletti patakrészen még van tennivaló, ott hamarosan megszervezik a szemétgyűjtést. Meg kell értenie minden falustársnak, hogy nem lehet saját belátás szerint bárhová eldobni a szemetet. A tiszta község mindannyiunk érdeke és kötelessége, ezért a továbbiakban nem leszünk elnézőek az illegális szemetelőkkel, a büntetések pedig nagyok lesznek – fűzte hozzá a polgármester.