Nyitókép: Koszticsák Szilárd/MTI

 

Szájer József volt fideszes EP-képviselő kedd délután egy közleményben ismerte el, hogy jelen volt az illegális brüsszeli házibulin, de állítása szerint drogot nem fogyasztott.

 

A volt EP-képviselő a családjától, a kollégáitól és a szavazóitól is bocsánatot kért, majd kihangsúlyozta, „személyes botlás”-ról van szó, amiért ő felel, nem pedig a politikai közössége és a hazája.

 

 hirdetes_810x300  

Egy belga lap december 1-jén számolt be arról, hogy múlt pénteken a brüsszeli rendőrség rajtaütött egy házibulin, ahol több diplomata mellett egy európai parlamenti képviselő is jelen volt.

 

Szájer József a mai napon közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott:

 

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek. Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint ecstasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

 

Szájer József november 29-én közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy benyújtotta lemondását az európai parlamenti képviselő tisztségéről.

 

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye szerint Szájer József helyes döntést hozott, amikor lemondott európai arlamenti képviselői tisztségéről. Döntését tudomásul veszik, mint ahogy azt is, hogy bocsánatot kért családjától, a politikai közösségétől és a választóktól.

 

hirado.hu/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.