eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Két, tesztelésre kijelölt egyetemi hallgató tagadta meg a munkát

Az egészségügyi ellátórendszert jelentősen terheli a járvány, a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma tartósan magas – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

A csoportos célzott tesztelés jelenleg is a tervek szerint zajlik. Péntekig keresi fel a több mint ezer mintavételi helyet az oktatási intézményeket. A tapasztalatokról a jövő hét elején számol be az operatív törzs – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

A tesztelési folyamat révén képet kapnak egy-egy szakmacsoport átfertőzöttségi állapotáról, és a tesztelés révén biztonságosan folytatódhat az oktatás. Az elsődleges cél az emberek életének a védelme. A megyei tesztelést irányító kormánymegbízottakat utasította György István, hogy mindenkit, aki jelentkezik, vizsgálják meg.

Az első visszajelzések pozitívak, biztonságérzetet ad a dolgozóknak a tesztelés, és a mintavételt végző egyetemisták is rendben végzik a feladatukat. Az államtitkár cáfolta azokat a híreket, hogy nem kaptak megfelelő egyéni védőfelszerelést és ellátást.

Védőruhában, FFP2-es maszkban, kesztyűben és arcpajzsban végzik a mintavételt,

ezt a ruházatot írta elő a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Élelmet, szállást biztosítanak nekik.

Két, tesztelésre kijelölt egyetemi hallgató tagadta meg a munkát arra hivatkozva, hogy nem megfelelő a védőfelszerelés – tette hozzá György István.

6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg – nem volt köztük olyan, akinek ne lett volna más betegsége –, így az elhunytak száma 4229 főre emelkedett. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő. 7537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

A kiugró napi fertőzésszámot az okozza, hogy az adatok nem egyenletesen érkeznek be hozzájuk, valamint hogy az igazolt fertőzöttek számában összesítve megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is. A bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelés összesített eredménye jövő hét elején várható.

Az egészségügyi ellátórendszert jelentősen terheli a járvány,

a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma tartósan magas.

A tavaszihoz hasonlóan biztosítják, hogy aki gyógyászati segédeszközt kölcsönözne vagy váltana ki, az orvosi vény nem veszi érvényességét, hanem a veszélyhelyzet megszűnést követő harminc napig még érvényes lesz. Ha olyan gyógyszerre van szüksége valakinek, amelyet csak szakorvosi javaslatra lehet felírni, ezek a javaslatok is meghosszabbodtak a veszélyhelyzet lejárta utáni kilencven napig. A háziorvosnak csak rögzítenie kell a dokumentációban, hogy a lejárt szakorvosi javaslatra írta fel a gyógyszert.

Fontos kockázati tényező a dohányzás, mert károsítja az immunrendszert, a légutakat és a tüdőt, ezért a fertőzés lefolyását súlyosbítják, szövődmények alakulhatnak ki. A súlyos tüneteket mutatók között jóval magasabb a dohányzók aránya. Emellett a füsttel kifújt vírusok másokra is veszélyesek lehetnek – figyelmeztetett Müller Cecília.

Szintén veszélyes a kóros mértékű elhízás, amelyhez gyakran társulnak egyéb súlyos megbetegedések, ezért jobban kitettek az elhízottak koronavírus-fertőzés szövődményeinek.

Fontos a beltéri levegő folyamatos cseréje, mert különben a fertőzés kockázata jelentősen megnő. Rövid idejű, gyors szellőztetést javasol a tisztifőorvos napjában többször is.

A kormány áttekintette az aktuális járványügyi helyzetet, és a célzott tesztelés eredményei alapján dönt majd a további intézkedésekről – mondta Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese.

A teljes határzárat viszont január 31-ig meghosszabbította a kormány. Csak tíz határátkelőn biztosítják a személy- és teherforgalmat. Emellett csütörtöktől mentesülnek a maszkviselési kötelezettség alól az értelmi fogyatékosok.

Az elmúlt 24 órában a maszkviselési szabályok megszegése miatt 664 esetben intézkedtek a rendőrök. A közterületi maszkviselési hiányosság miatt 616 esetben léptek fel, ez 59 százalékos emelkedés. Üzletekben 33 esetben nem viseltek maszkot. Tömegközlekedési eszközön 15 emberrel szemben kellett intézkedni.

A nyitvatartási szabályokat is megszegték, két esetben döntöttek vendéglátóhely ideiglenes bezárása mellett. Eddig összesen 76 bezárásról kellett dönteni. Egy VIII. kerületi fodrászüzletben ketten sem viselték szabályosan a maszkot, ezért hét napra bezárták az üzletet. Az V. kerületben egy bisztróban a pultos telefonált, lehúzta a maszkját, ezért a bírság mellett 30 napra be is zárták a helyet.

Szerdán 259 esetben kellett intézkedni a kijárási tilalom megszegése miatt. Összesen 6503 esetben kellett intézkedni eddig. A tranzitszabályok megszegése miatt 35 rendőri intézkedés történt. 16 852 esetben ellenőriztek hatósági házi karantént, 8517 újat rendeltek el kedden, és összesen 45 750 zárlat van hatályban.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×