eur:
394.51
usd:
369.85
bux:
65193.1
2024. április 19. péntek Emma
A Mindannyiunk szabadsága - megemlékezés 56-ról címmel rendezett demonstráció résztvevői vonulnak a Szabad sajtó úton 2020. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 64. évfordulóján. A tüntetést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szervezték.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Indulatok az SZFE körül: „ideológiai háború” és fellebbezés sztrájkügyben

Nem csitulnak a hullámok az SZFE körül. A kormányoldal szerint az oktatók ideológiai háborúhoz használják a diákokat, eközben több egyetemen is a tiltakozók mellett állnak ki, az SZFE sztrájkbizottsága pedig fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése ellen. Az egyetemfoglalás csaknem két hónapja tart.

Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja arról beszélt az M5 csatornának, hogy tudomása szerint fogy az egyetemfoglalók lelkesedése. A kancellár megismételte, amit korábban is mondott, hogy erőszakkal nem próbálnak meg bejutni az egyetem épületébe, lehetőséget akarnak azoknak azoknak a diákoknak a tanulásra, akik – már – nem értenek egyet a tiltakozók követeléseivel.

Arról beszélt, hogy előbb-utóbb mindenkinek egyénileg nyilatkoznia kell a vezetőségnek, és

a félév is veszélyben van.

A kancellár az őszi szünetet meghosszabbította, de hétfőtől várhatóan újraindul a tanítás.

Több egyetemen is feszültséget okoz az egyetem ügye, az ELTE-n már 450-en írták alá az oktatók SZFE mellett kiálló petícióját, még úgy is, hogy az ELTE vezetése ezt ellenezte. A Corvinus szakszervezete is szolidaritását fejezte volna ki, ám a szenátusi állásfoglalás elfogadását az egyetem rektora megakadályozta.

Az egyetemet fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Palkovics László szerint az SZFE körüli vita nem az egyetemi autonómiáról szól. A miniszter a Mandinernek azt mondta,

az oktatók ideológiai háborúhoz használják a diákokat.

A hvg.hu arról ír, hogy a sztrájkbizottság nyolcpontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval szemben, a kilencedikben pedig a kormányhoz fordul. „Október 28-án nyújtott be fellebbezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem Sztrájkbizottsága a Fővárosi Törvényszék által kiadott elsőfokú végzés ellen, ami jogellenesnek nyilvánította az intézmény dolgozóinak sztrájkját. Közleményükben azt írják, hogy nyolcpontos követelést fogalmaztak meg a munkáltatójuk felé, a kilencedikben pedig Magyarország kormányához fordultak, azt kérve, hogy a modellváltási folyamatot teljes egészében állítsák le.

Mint írják, követeléseiket továbbra is fenntartják, továbbá bíznak a Fővárosi Törvényszék "mindenfajta befolyástól független bíráskodásában".

Az intézmény dolgozói október eleje óta sztrájkolnak, tiltakozva ezzel az új kuratórium, valamint az egyetem új oktatási modelljével szemben.

Szarka Gábor, az SZFE új kancellárja korábban a fizetések visszatartásával próbálta zsarolni a munkavállalókat, majd előrehozott (és később meghosszabbított) őszi szünettel akarta rávenni arra a barikádot fenntartó hallgatókat, hogy hagyják el az épületet.

Nem járt sikerrel: az SZFE blokádja már 59 napja tart, október 23-án több mint tízezren tüntettek mellettük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×