Hullottak a devalvált állami kitüntetések a hétvégén érdemtelenül és kiszámíthatatlanul, minden társadalmi logika nélkül. Az osztogatásban élen járt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, fővadász. Azt hangsúlyozta, hogy „a kitüntetettek teljesítménye a maguk szakterületén olyan érték, amely a nemzeti büszkeséget erősíti és így a magyar megmaradást szolgálja.”
Ennek jegyében potyogtak az érdemrendek lovagkereszttel, tisztikereszttel, középkereszttel. A kedves lovagok és lovaginák fehérkesztyűben, jobbára szájkendő nélkül járultak a KDNP-s politikus elé, aki a domesztikált skandináv rénszarvasok elhíresült bérkilövőjeként soron kívül érdemkereszttel jutalmazott egy vadászkürtöst, a PIPACS Vadászkürt Egyesületből. Fújhatta bizony a PIPACS-ban, ha ennyire rászolgált a nemzeti büszkeségre.
Zoom
Semjén Zsolt és Szabó Tamás
De az már nem a nemzetet szolgálta, hanem annak vesztét, amiért tisztikeresztet kapott Szabó Tamás közgazdász, az Antall- és a Boross-]

Szabó Tamás
kormány privatizációs minisztere, munkaügyi és pénzügyminisztériumi politikai államtitkár. Vezetése alatt árusították ki a nemzeti vagyont, amely az emberek feje fölött alakult át magánvagyonná, külföldi tulajdonná, miközben a rendszerváltásra szavazók elvesztették állásukat, csökkent az életszínvonaluk, eltűnt a létbiztonság, eladósodott az ország. Amikor Szabó Tamás látta a bekövetkezett csődöt, cserbenhagyta az MDF-et és „néppártosodva” megalakította az MDNP-t (Magyar Demokrata Néppárt), Kónya Imrével, a szégyenteljes MDF-SZDSZ paktum egyik aláírójával, Kulin Ferenc volt MSZMP-taggal, a paktum végrehajtójával a sajtó területén, Szabó Ivánnal, Szabad Györggyel és másokkal 1996-ban.
Két év múlva totálisat bukott a párt a választáson, ez azonban nem segített a becsapott magyarokon. Szabó Tamás nevéhez fűződött Antall és Boross megbízásából az elvtelen és megalkuvó ügyek intézése is a frakcióban, a pártban, bármit elvállalt. Most ezért tüntette ki ezt a zavaros kinézetű, bukott figurát a nemzeti kétharmad kormánya a keresztény-konzervatív többség nevében?
Zoom
Középkereszt a maszkos Schamschulának
Nem lehet sokkal több pozitívumot felhozni a középkereszttel jutalmazott Schamschula György, volt közlekedési, hírközlési és vízügyi

Schamschula György
miniszternek a védelmére sem. Egyszerűen azért, mert nem voltak eredményei. Napjainkban viszont tanácsokat ad a Veritas Történetkutató Intézetnek, amely Boross Péter asztaltársaságából alakult a volt vendéglátó-ipari igazgató – az állambiztonság hivatalos kapcsolata, az MSZMP kedvence – kijáró tevékenysége eredményeképp.
Ennek az intézetnek az általános és tudományos főigazgató-helyettese Marinovich Endre, aki Antall József miniszterelnök kabinetfőnöke, korábban pedig a BM hírszerzés (BM III/I. Csoportfőnökség 3-J alosztály) „Matulai” fedőnevű ügynöke volt.
Elégedettek Schamschula történészi igyekezetével, a volt miniszter pedig elégedett az Intézet derék vezetőivel.
Zoom
Bába Iván („Gyula”)
A Veritas nem talált alkalmasabb történészt a „Rendszerváltoztatás Magyarországon” című kötet megírására, mint Bába Iván volt állambiztonsági ügynököt, akit „Gyula” fedőnéven szervezett be a politikai rendőrség 1978-ban a kulturális elhárítás területére (BM III/III-4-a). Tán nem véletlenül, a kötet lektora „Matulai” ügynök volt a Veritasnál, tehát személyesen Marinovich Endre. „Gyula” most a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át Semjén Zsolttól, akinek listáján egyetemi magántanárként szerepelt. Ezt a címet taposta ki magának a Közszolgálati Egyetemen és a Károli Református Egyetemen, miután 1990 és 2014 között a Külügyminisztériumban töltött be zsíros állásokat (helyettes államtitkár, államtitkár, nagykövet).
Zoom
Bába az állambiztonsági mágnesszalagok hálózati adattárában
Állambiztonsági 6-os kartonja már korábban megjelent, s hogy az nem volt hamis, bizonyítja az állambiztonsági mágnesszalagok hálózati adattárában (ÁBTL-H-2.3.2.) nemrég megtalált személyi lapja. Ezt mutatjuk most.
Zoom
Kopeczky Lajos, Budapest Televízió, lovagkeresztet vesz át

Lajos a hétköznapokon
Több újságíró is akadt, akinek Semjén Zsolt elé kellett járulnia. Érdekes átvezetés Kopeczky Lajosé, az építész, sportriporter és kommentátor személyében. De most, mint a Budapest Televízió szerkesztő-műsorvezetője érdemelte ki a lovagkeresztet. Ám van egy alapvető bökkenő. A BPTV országos sugárzású televízióként 2009-ben megszűnt. Azóta hol látta az adásait Semjén Zsolt?
Tizenegy évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjenek a csatorna értékeire és benne Kopeczky teljesítményére? Derűs tempó! Persze a vallástörténet ismeri a lassú, de méltányos felismerés eseteit. Bródy Péter volt tulajdonos most kuncog a markában.
Zoom
Semjén megjutalmazta egykori szóvivőjét, Halász Zsuzsát
Lovagkeresztet vitt haza Halász Zsuzsa műsorvezető, szerkesztő, akinek egyetlen emlékezetes műsora sem jut eszünkbe, viszont mindig szépen sétált Semjén Zsolttal, hol itt, hol ott. Tehette, mert a KDNP szóvivőjeként volt alibije hozzá, sőt, így sikerült az MTV-be is kerülnie, ahol azonban nem vált be és áttették a Magyar Rádióba. Mi volt a baj vele? A televízió 3 dimenziójú tömegkommunikációs eszköz: kép + hang + egyidejűség. Itt rögtön lelepleződik nemcsak a tehetségtelenség, hanem a rendőr törzsőrmesteri stílus is: pattogás, felelősségre vonás, kioktatás, amihez jön még a hatalmi arrogancia. Ez így együtt finoman szólva nem elég nőies és intellektuális.
Zoom
„Szakmai” séta közben Zsuzsa és Zsolt
A rádiónak megvan az a mentő hatása, hogy ápol és eltakar, csak a hang megy ki az éterbe. Igaz, az is leleplez, minősít. Itt tartunk. Nincs hova mennie a rádióból a kedves lovaginának. De mindig számíthat a KDNP-re, amely szívesen a hóna alá nyúl. Ameddig lojális és engedelmes.
Zoom
Császár Attila lovag lihegve vette át a keresztet
Császár Attila szerkesztő-riporter, a hűbéresi beosztást túllihegve, igyekszik mindenkor túlteljesíteni a napi megfelelési normát. Példásan erőlteti az ellenfelek elleni lejárató hadjáratot, lihegve pedálozik a kijelölt áldozat után, képes követni több héten át. Ki, ha nem ő az igazi lovagkeresztes útonálló? (Igaz, egyre jobban ott van mögötte a bevállalásaiban felülmúlhatatlan Németi Noémi az M1 híradójától, aki már most a hatóság (államvédelmi) hangja, komszomolista ítélkezéssel kellőképp gyűlöli a NER ellenségeit.)

Attila dolgozott Simicskának is
Császárunk éveket dolgozott minisztériumok sajtóosztályain, az MTV után megfordult Simicska Hír TV-jénél és Mészáros Lőrinc Echo TV-jénél is, egy tudósítása annyira elfogult volt, hogy az ORTT egymillió forintra büntette. De soha sehol nem dolgozott olyan rövid ideig, mint Kásler Miklós minisztériuma kommunikációs vezetőjeként. Pedig volt az a pénz, amiért érdemes lett volna. Valami mégsem ment neki. Az, amivel egy másik lovagkeresztes: Gazsó L. Ferenc, az MDF választmányának volt tagja, régi, ravasz motoros, jelenleg is kommunikációs tanácsadó levette lábáról a szerepléseire érzékeny Kásler Miklóst.
Zoom
A trükkös Gazsó ötlete lovagkeresztet ért
Gazsó – akinek apja művelődésügyi miniszterhelyettesként az MSZMP vezető köreihez tartozott – sokfelé megfordult pályája során a Mai Nap főszerkesztői posztjától az MTV archívumán keresztül Barcs Sándor vezérigazgatói székéig az MTI-nél, s ő is kapott egy jól hangzó címzetességet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Nos, Kásler régi ismerőseként rájött arra, hogy a miniszter úgy tud többet és a kedvére szerepelni, ha házi videók készülnek vele megszokott elegáns környezetében, megszokott emberével és a kész felvételt átküldik nyomban az M1 híradójának, friss és aktuális reagálásként.

Gazsó L. Ferenc
Derék jó Gazsó tehát beül egy állandó székbe a miniszterrel szemben, megvan a szemkontaktus, ami nem egy értetlen idegen riportertől jön, hanem egy avatott bennfentestől, akivel annyiszor ismételhető meg a felvétel, ahányszor csak akarják.
Amit a tv-adások sugároznak, azokon a képeken Gazsó látszik, de sohasem szólal meg, nem vág közbe, senki sem ismeri már arcról 67 évesen, nem tudják, melyik tévét képviseli, a termék így csereszabatosan eladható bárhova. Ügyes, érdemes szólni Semjénnek, kereszténydemokrata alapon ez is megér egy lovagkeresztet.
Zoom
Semjén és a nagy manipulátor, Csermely
Maradt még egy tisztikereszt Csermely Péternek, a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettesének. Erre a tartalomra mondják jobb érzésű szakemberek, hogy manipulált és hiteltelen, amit alávaló módszerekkel terjeszt a kormánysajtó és a közmédia, ide értve a tartós lejárató akciókat, a karakter gyilkosságokat, vagy a bomlasztó hamis híreket, amit ugyan később helyre kell igazítani, de akkor annak már nincs olyan súlya, mint az előző híradásnak volt. No de ilyen a politika, s aki vállalja ezt a beosztást, annak meg kell tanulnia a manipulációt is, feltehetően Csermely is olvasta Saul Alinsky tételeit a hatalom megragadásának és megtartásának kommunikációs fogásairól. Alkatilag illik hozzá ez a beosztás, elég gátlástalan, arrogáns, pökhendi, számító és sunyi, ellenfeleivel szemben mozgósítva a mögötte álló hatalom meg nem engedhető eszközeit is. Ki ne ismerné fel a gyakorlatban a titkosszolgálatoktól származó információkat, azokat a hang-és képfelvételeket, amelyekről azt akarják elhitetni, hogy az egymással rivalizáló ellenzéki csoportoktól, a pártok belső köreiből szivárogtak ki?

Csermely, Alinsky legjobb magyar tanítványa
Nemcsak tartalmi kérdésekkel foglalkozik a jól megfizetett és szépen meggazdagodott tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettes. Elvégzi, mert élvezi a személyzetisek hóhér feladatait is. Nincs kilógás a sorból, nincs átjárás a másik oldalra. Megtanulta a Kedves Vezetőtől. Kezeli a tiltólistákat is, aki nem tartja be, másnap kapja a munkakönyvét, ilyen a jogállam, tetszik, nem tetszik. Kegyetlen. Ezt a komisszár szerepet kapta feladatául akkor is – mert nemcsak a Magyar Nemzetnél és a Magyar Időknél dolgozott – amikor a Fidesz 1998-as győzelme után 1999-ben nagyarányú tisztogatások kezdődtek a Szabadság téren a Magyar Televíziónál, és tanácsadóival megszállta az épületet.
S ezért írta tábláira és mutatta fel 1999 szeptember 23-án az MTV előtt tüntető tömeg: „Csermely Péter takarodj!” A nézők nemcsak az Új Reflektor Magazin megszüntetése ellen tiltakoztak, hanem az egész új műsorpolitika és a személyzeti mészárszék tombolása miatt. Ugyanazt követelték, amit ma, olvassák az alábbi képen a 21 évvel ezelőtti feliratot: „Sajtószabadságot! Független, pártsemleges közszolgálati televíziót!”
Zoom
Tüntetés az MTV előtt 1999. szeptember 23-án: „Csermely, takarodj!”
De a fiúk nem tanultak. A fiatal liberális demokratákból egyre inkább pocakosodó, vagyonosodott öregurak lesznek, akiket ma még kiszolgál a hűbéri lánc alján dolgozó sajtómunkások szintén gazdagodó és kitüntetésekkel elhalmozott különítménye, ám rossz tanácsadó az öntelt elbizakodottság, az előrelátás hiánya. Gyűlik a keserűség, a feszültség, kinyílt az emberek szeme, egy hatalom bukása nem az ideológiánál, hanem a romlott erkölcsöknél kezdődik és a tömegek igazságérzetének elsöprő erejével végződik.
 (Kuruc.info)