2020. október 26., 10:01

A kassai kórházbotrány sokkal összetettebb annál, hogy egy vajúdó nő nem akart maszkot viselni, így rendőrt kellett hívni rá

Egészen furcsa jelenetek játszódtak le a hétvégén a kassai egyetemi kórház szülészetén. Egy vajúdó kismama nem volt hajlandó teszteltetni magát a szülés előtt, elutasította a maszkviselést, ráadásul, legalábbis a kórház ezt állítja, ellenségesen viselkedett az orvosokkal is. A történet azóta futótűzként terjed a közösségi médiában.

Fotó: TASR

Felkapta azt az ország egyik legismertebb humoroldala, a Zomri, szinte az egész szlovák sajtó, egy hírhedt ügyvédnő, sőt, megjelent színen Luboš Blaha Smer-es politikus is. A számtalan egymásnak ellentmondó nyilatkozat közül nehéz kihámozni az igazságot. A kórház sajtóosztálya szerint a 19 éves kismamát péntek este vették fel a szülészeti osztályra, miután megindultak nála a fájások. A személyzet hozzálátott az ilyenkor szokásos procedúrához, majd amikor a kötelező koronavírus-teszteléshez értek volna, a kismama két fájás között közölte, nem hajlandó alávetni magát a kórház akaratának. 

Az intézmény által kiadott sajtóközlemény szerint a fiatalasszony nem csak a tesztelést utasította el, hanem a kórház azon kompromisszumos ajánlatát, hogy

egy külön szobába helyezzék őt, ahol védőfelszerelésbe öltözött szakszemélyzet foglalkozna majd vele, úgy kezelve őt, mintha koronavírusa lenne, de tesztelés nélkül.

A vita odáig fajult, hogy a leendő anyuka egy idő után egész egyszerűen nem szólt a szakszemélyzethez. Egyáltalán. A közleményben az áll, mobiltelefonján keresztül ő és az édesanyja folyamatosan kommunikáltak egy jogásszal, Adriana Krajníkovával. Krajníková neve ismerősen csenghet azon olvasóinknak, akik aktívabbak a közösségi háló "szlovák felén", ugyanis az ügyvédnő hetek óta rendszeresen posztol arról, a kormánynak semmilyen jogalapja nincs maszkviselésre vagy egyéb kényszer-intézkedésekre köteleznie a lakosságot.

Az egészségügyi tárca úgy fogalmazott:

Az egész helyzet különösen kellemetlen, stresszes és kimerítő volt mindenkinek, a páciensnek, a gyermekének és az egészségügyi személyzetnek, akik napról napra saját egészségüket kockáztatva nyújtanak ellátást a betegeknek.

A vita egy pontján odáig fajult, hogy a kórház jobbnak látta, ha rendőrt hív. Bár a hatóság, ahogy mondani szokták, semmilyen intézkedést nem foganatosított, jegyzőkönyvezték az esetet. Hosszas huzakodás után a hölgyet végül felvették az osztályra, le nem tesztelték ugyan, de úgy könyvelték el, mintha fertőzött lenne. A kismama végül vasárnap egy egészséges, négykilós gyermeknek adott életet.

Látva a közösségi oldalon futótűzként terjedő haragot, a kórház vezetősége még vasárnap úgy döntött, fokozott rendőri védelmet kérnek az intézmény környékére.

Hangfelvétel is készült

Krajníková egyébként nagyon ügyesen használja közösségi felületeit. Az "incidens" óta néhány óránként posztol valamit a témában, sőt egy terjengős poszt kíséretében a kismamával lefolytatott beszélgetését is közzétette. Az írás felütése rögtön meg is adja az alaphangot, mondván

Szlovákiában fasizmus kezdődött (sic!)

A hangfelvételből az is kiderül, az ügyvédnőt a kismama édesanyja hívta fel, aki azzal kezdte, lányát megfenyegették, ha nem veti alá magát a tesztelésnek, nem veszik fel az osztályra, ha pedig mégis ott szülne meg, gyermekét a szülést követően elveszik tőle és tíz napra karanténba teszik. Erre információink szerint végül nem került sor, bár az ügyvédnő egyik bejegyzésében azt írja, "mindez akár ezekben a percekben is megtörténhet".

Krajníková posztjait a hétvégén tízezrek látták, jelen állás szerint 26 ezren osztották meg a közel egyórás hangfelvételt tartalmazó bejegyzést.

Bár elsőre úgy tűnhet, kórházi túlkapásról van szó, nehéz helyén kezelni az ügyvédnő szavait. Egy helyütt például azt tanácsolja a vajúdó kismamának és édesanyjának, azzal utasítsák vissza a maszkviselést, hogy az csupán 

a kormány népirtó marhasága!

A bejegyzés egyébként is furcsa képet fest az ügyvédnőről, hiszen elég nehéz józan érvekkel megmagyarázni, miért emleget okkultizmust és barbárságot (ráadásul mindezt NAGYKAPITÁLISSAL leírva), ahogy az is gyanúra ad okot, hogy bejegyzésében "Dr. Harabínra" jogi szakértőként, az ismert fake news-oldalra, az infovojna.sk-ra pedig hiteles forrásként hivatkozik. A bejegyzésben az az egyre terjedő összeesküvés-elmélet is felmerül, hogy az országos teszteléssel csupán a DNS-ünket akarja megszerezni a kormány, hogy azt jó pénzért továbbadja a gyógyszergyártóknak. Sőt! Krajníková azóta ágál folyamatosan az országos tesztelés ellen, hogy annak az ötlete egyáltalán felmerült.

A minisztérium a csecsemő "elvitele" kapcsán közölte, pusztán standard eljárásról van szó, amikor az újszülöttet néhány órára elviszik a kismamától, hogy megmosdassák és ellássák.

A politika felüti csúnya fejét

Várható volt, hogy az ellenzék hamar rá is repül a botrányra, s ki más hajtotta volna végre az első berepülést, mint Ľuboš Blaha. A Smer politikusa már vasárnap este arról posztolt (kincstári teátralitással), 

(...) a Covidnál sokkal rosszabb az embertelenség vírusa, amely az idióta kormány miatt sokkal gyorsabban terjed, mint maga a vírus

A képviselő egy az egyben elfogadta az ügyvédnő verzióját a történtekről, még azt az állítást is, hogy a kórház el akarta venni az újszülött gyermeket anyjától. Posztja 6200 megosztásnál jár.

Mindenki perel mindenkit

A kórház vezetősége már jelezte, jogi lépéseket fontolgatnak az ügyvédnővel szemben. Persze Krajníková sem adta alább, tulajdonképpen a takarító személyzetet leszámítva mindenkit a bíróság elé rángatna az ügyben.

... (a kismama) mint egy nőstényoroszlán a szavannán, úgy védte gyermekét a fenyegető, barbár orvvadászoktól. 

- fogalmazott.

A kórház szerint az ügyvédnő akadályozta az egészségügyi dolgozók munkáját, sőt, magát a szülés folyamatát is komplikálta. Krajníková ellen az ügyvédi kamara is vizsgálat indítását tervezi, írta meg a Denník N, miután néhány nappal korábban ki kellett őt vezetni egy kassai tárgyalóteremből, mert többszöri felszólításra sem volt hajlandó maszkot viselni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.