Nyitókép forrása: althe2048.com
November 3-án kerül sor az amerikai elnökválasztásokra, ahol Donald Trump jelenleg regnáló elnök és Joe Biden demokrata jelölt méri össze erejét. A végeredmény erősen kétesélyes. A kérdés most az, hogy folytatódik-e a balliberális elit és establishment lecsúszása Amerikában. Ezt jelenleg nehéz megjósolni, azt azonban megtehetjük, hogy előveszünk egy négy évvel ezelőtti jóslatot, és megnézzük, mi valósult meg belőle és miért.
Napokkal a 2016-os amerikai elnökválasztások után a Bloomberg hírügynökség közzétett egy előrejelzést, amely szerint Trump akkori győzelme újabb lendületet adhat az „elitellenes lázadásoknak” (értsd: a balliberális dominancia és establishment gyengülését hozó választási eredményeknek). Akkoriban ugyanis még az olasz, osztrák, holland, francia és német választások előtt álltunk, és a migráció és a gazdasági problémák okán recsegett-ropogott a nemzetek felett álló szervezetekre épülő világrend. A Bloomberg kerülte ugyan a konkrét előrejelzéseket, egy valamiben azonban nem tévedtek: a világrend átalakul.
Az első pofon egyébként nem Trump megválasztása volt, hanem a Brexit győzelme 2016 nyarán. Annak eredménye ugyanis egyértelműen megmutatta, hogy még a „fejlett demokráciák” viszonylag jólétben élő polgárai is milyen sokat vesztettek a globalizáción. De lépjünk tovább, és vegyük sorra a legfontosabb választásokat.
Öt másik dominó is dőlhet Trump győzelme után
Olaszország – győztek a „populisták”
Alig egy hónappal az amerikai elnökválasztások után tartott népszavazást Olaszország. Az akkori baloldali Matteo Renzi miniszterelnök és kormánya a pénzügyi instabilitástól roskadozó olasz gazdaság helyreállítását úgy akarta elérni, hogy alkotmányt módosít, csökkenti a szenátus hatalmát és kivette volna a regionális és helyi önkormányzatok kezéből a legfontosabb hatásköröket (például az iparpolitikát és infrastruktúra-fejlesztést).
A referendumon Renzit és kormányt a nép leszavazta. Kétség nem fért hozzá, hogy mi volt a vélemény Renziék kormányzásáról az olaszoknak: a részvétel 68 százalékos volt. A kormányfő pedig elkövette azt a hibát, hogy negatív eredmény esetén lemond hivataláról – és valóban így tett.
Ezzel elindult a dominó-effektus. A 2017-es önkormányzati választásokon a jobboldal és a populisták is taroltak, majd 2018-ban jobboldali kormány jött létre a Forza Italia (élén Silvoo Berlusconival), a populista 5 Csillag Mozgalommal (élén Luigi Di Maioval) és az Északi Liga (Matzteo Salvini vezetésével) pártokból. Ez a kormány 2019-ben szétesett, és a Renzi pártja, Demokrata Párt ismét visszatérhetett, Matteo Salvini és a Liga pedig kiszorult a kormányzásából, de népszerűsége ettől csak nagyobbra nőtt. Most egy büntetőperrel próbálják a jobboldali, migránsellenes vezető erejét megtörni.
Osztrák bástyasánc
Az olasz referendum napján került sor az osztrák elnökválasztásra, amelyet azért kellett megismételni, mert szavazatszámlálói visszásságok miatt érvénytelenítették az első választás eredményét. Hatalmas részvételi arány mellett győzött a zöldek jelöltje (Alexander Van der Bellen) a szélsőjobbnak titulált Osztrák Szabadságpárt jelöltjével (Norbert Hoferre) szemben. De már érezni lehetett az uralkodó elit hanyatlásának előszelét.
A 2017-es parlamenti választások eredményeképpen a baloldal kiszorult a kormányzásból, a centrista Osztrák Néppárt a jobbszélső Osztrák Szabadságpárttal alakított kormányt. Az olaszokhoz hasonlóan azonban ez a kabinet sem bírta ki a teljes kormányzati időszakot.
A Szabadságpárt elnökéről, Heinz-Christian Stracheről kiszivárgott egy felettébb gyanús hátterű, és még gyanúsabb interpretálású felvétel, amelyet aztán a baloldali sajtó arra használt, hogy orosz oligarchákhoz és korrupcióhoz kösse Strachét. A mediális bomba eredményes volt, a jobboldali koalíció szétesett, a 2019-es alőrehozott választásokon pedig a Néppárt a Zöldekkel alakított koalíciót – a nyugati brüsszeliták nagy megelégedésére.
Hollandia állva maradt
Hollandiában a 2017 tavaszi választások nem hozták el a bevándorlás ellenes „szélsőjobb”győzelmét, bár a Szabadságpárt Geert Wilders vezetésével a második legerősebb erő maradt. Mark Rutte miniszterelnök kormány azóta sokat okult a belga esetből (nemsokára erről is szót ejtünk), és ezért jelenleg Magyarország leghangosabb (de messze nem legjelentősebb) ellensége az európai palettán. Nyomában ugyanis ott lohol a valódi jobboldal. Rutte pártja a 2017-es választásokon 5,2 százalékponttal gyengébben szerepelt, mint 2012-ben.
Macron csillaga
Az amerikai elnökválasztás idején még aligha lehetetett borítékolni, hogy minden idők legunalmasabb és legjelentéktelenebb francia államfőjét, a baloldali Francois Hollandét végül nem a Le Pen féle Nemzeti Front fogja kiütni a játékból, hanem a semmiből „megcsinált” és a média nagy részét magának megnyerő Emmanuel Macron.
A második körben az egyik oldalon a szociálliberális Köztársaság lendületben! nevű párt jelöltjeként Emmanuel Macron állt, a másikon az euró- és EU ellenes Marine Le Pen a Nemzeti front jelöltjeként. A választást Macron nyerte meg cca. 2:1 arányban, de a hagyományos jobboldali és baloldali pártok siralmas leszereplése egyértelműen az elit kudarcát jelentette.
Az egy másik kérdés, hogy Macron egyáltalán nem bizonyult szociális elnöknek: növelte a kisemberek adóját, csökkentette a gazdagokat, ő maga nagylábon él, miközben megszorításokat és nyugdíjreformokat vezetett be vagy próbált bevezetni. Tény, hogy regnálása alatt a francia külpolitika nagyságrendekkel aktívabb lett, bár erre inkább a németeket addig ellensúlyozó britek uniós kilépése kényszerítette rá őket.
A német patthelyzet
A Bloomberg láncában Németország volt az utolsó dominó – és a cikk szerzői joggal aggódhattak az AfD megerősödése okán.
A német választásokra 2017 szeptemberében került sor. A migránsválság és a gazdaság lefékeződése, valamint a megoldatlan szociális és demográfiai kérdések alaposan megtépázták Angela Merkel német kancellár és kormánya népszerűségét. Senki sem tudta azonban, hogy merre billen majd a mérleg nyelve. Ugyanis mindenki Merkel ellen fogadott, és a baloldaliak is dörzsölték a tenyerüket, hogy a jobbközép CDU, illetve a kereszténydemokrata CSU rovására kapnak majd szavazatokat.
Csalódniuk kellett. A hagyományos pártok elképesztő mértékben szerepeltek le: a CDU-CSU szövetség összesen 65 mandátumot veszített el, a vele kormányzó Szociáldemokrata Párt történelmi veszteséget szenvedett el, és 40 mandátumnak mondhatott búcsút. Az ország harmadik legerősebb politikai erejévé pedig az Alternatíva Németországért (AfD) lépett elő, amely 94 mandátumot szerzett. Bejutottak a Szabaddemokraták, és feljöttek a Zöldek.
Az átrendeződés olyan drámai volt, hogy a választások és a kormányalakítás között nem kevesebb, mint 136 nap telt el. Azóta Kelet-Németországban egyre nő az AfD népszerűsége, Merkel utódlása továbbra is kérdéses, a szociáldemokraták pedig még mindig nem tértek magukhoz a veszteségekből.
Akik akkor nem szerepeltek a listán
Belgiumban 2018 utolsó hónapjaiban tört ki kormányválság az ENSZ migrációs paktuma okán. A második legnagyobb kormányt, az Új Flamand Szövetség ugyanis nem volt hajlandó áldását adni az ENSZ migrációs paktumához, amely többek között nem tett különbséget menekült és gazdasági migráns vagy illegális bevándorló között – ezért nagyon sokan nem csatlakoztak a csomaghoz.
A flamand nacionalista párt kijelentette, ha csak részt vesz Charles Michel az egyezmény ünnepélyes aláírásán Marrakeshben, buktatják a kormányt. Michel azonban jelezte, alá fogja írni az egyezményt, így kisebbségbe került, pár héttel később pedig le is mondott.
Mivel a migráció kérdését és vele az ENSZ migrációs paktumát Magyarország emelte európai szintű politikai témává, Michel azóta is neheztel Orbán Viktor magyar miniszterelnökre. Persze, sok migrációpárti politikushoz hasonlóan ő is felfelé bukott: Charles Michel ma az Európai Tanács elnöke.
Szlovákiában lényegében 2018-tól belpolitikai és intézményrendszeri válság tombolt az akkori baloldali kormányzat korrupciós ügyei, egy újságíró meggyilkolása és az egészségügy, oktatásügy, ill. igazságügy válsága miatt.
A 2020-as választásokon hatalmas meglepetésre egy olyan párt és pártelnök aratott elsöprő győzelmet, aki szintén nem a mainstream média kedvence. Igor Matovič erőteljes és agresszív korrupció-ellenes retorikával, szélsőséges kijelentéseivel és nagyon hatékony videós kampányaival szerezte meg a leadott voksok több mint negyedét, kiszorítva a Smert a kormányzásból.
A szlovákiai, túlnyomóan jobbközép, konzervatív beállítottságú kormány jövőjét a koronavírus okozta gazdasági válság és a nagyrészt oligarchák érdekeltségébe tartozó sajtó támadásai teszik bizonytalanná.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
