eur:
395.67
usd:
366.68
bux:
65714.75
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Áll a közlekedés, dolgozik a MÁV vegyi elhárító egysége és a katasztrófavédelem

Veszélyes anyag szivárog egy tartálykonténerből - közölte a Mávinform, részletezve a Soroksár és Dunaharaszti közötti szakasz közlekedési változásait.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a katasztrófavédelem leállította közlekedést a kunszentmiklósi vonal Soroksár és Dunaharaszti közötti szakaszán. Már az első hajnali járatindulástól kezdve Soroksár és Dunaharaszti között pótlóbuszokra kell átszállni, az előzetes tájékoztatás szerint ez a közlekedési rend egész vasárnap érvényben marad. A kunszentmiklósi vonalon az átszállások miatt hosszabb eljutási időre kell számítani - olvasható a MÁV honlapján.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a soroksári konténerterminálon egy tartálykonténerből sósav gőzölög, ezért a veszélyes anyag átfejtéséig 150 méteres körzetében megtiltották a vonatközlekedést. A MÁV vegyi elhárító egysége és a katasztrófavédelem szakemberei dolgoznak a helyszínen a veszélyhelyzet megszüntetésén.

Frissítés, 12:15: Vasárnap délben a katasztrófavédelem közölte: vasúti tartálykocsi érkezik a sósav átfejtéséhez a XXIII. kerületi telephelyre, a szakemberek hamarosan megkezdik a munkát. A katasztrófavédelmi mobil labor mérései nem mutatták ki káros anyag jelenlétét a levegőben.

Frissítés, 17:00: A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint végeztek a sósav átfejtésével vasárnap délután a soroksári konténerterminálon, ahol korábban egy 25 ezer literes tartályból szivárgott a veszélyes anyag. A Mávinform azt közölte, újra a teljes vonalon járnak a vonatok.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×