Távozik Köves Slomó - átadja a klubrádiós és a 168 órás tulajdonrészét

Távozik Köves Slomó - átadja a klubrádiós és a 168 órás tulajdonrészét

Nem támogatja többé a baloldali médiát az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), ezt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a HVG-nek adott interjújában mondta el. 

Az EMIH rabbija azt mondta, hogy a betegesen gyanakvó környezet miatt érzi úgy, hogy ki kell szállnia a médiaérdekeltségeiből. Mint mondta: a 168 Órát teljes egészében átadják az eddigi kisebbségi tulajdonosnak, Milkovics Pálnak, a Pesti Hírlap tulajdonosának és a Klubrádióban meglévő kisebbségi üzletrész is hamarosan az övé lesz. 

Köves Slomó állítása szerint azért nyújtott szervezete 2015-től segítséget, hogy a súlyos anyagi gondokkal küzdő 168 Órának és a megszűnés előtt álló Klubrádiónak, mert úgy vélte, hogy lehetőségük adódik arra, hogy a fontos társadalmi és kulturális üzenetek eljussanak a közvélemény felé.

"Eszünk ágában sem volt beleszólni az újságírók napi munkájába – soha nem is vádolt ezzel minket senki –, de a kezdetektől betegesen gyanakvó, ellenséges légkörben saját céljainkat sem tudtuk érvényesíteni. Öt-hat év keserű tapasztalatai után fel kellett ismernünk, hogy a nyilvánosság politikai polarizáltsága és a hideg polgárháborús viszonyok miatt a helyzet egyelőre nem érett az általunk képviselt értékelvű megközelítésre"

- emelte ki Köves Slomó, hozzátéve: hosszú távon az a modell, amit elképzeltek, egész egyszerűen nem működőképes.

"A folytatáshoz egy olyan szakmai befektetőt kerestünk, aki komoly szakmai vízióval a további fenntartható működés lehetőségét tudja biztosítani. Őt a Pesti Hírlap tulajdonosa, Milkovics Pál személyében találtuk meg. Átadtuk számára az irányítási jogokat, és a folyamat végén tulajdonosi jogokat is átadjuk"

- jegyezte meg a rabbi.

Korábban írtunk arról, hogy szeptember elején elbocsátották Rózsa Pétert, a 168 Óra című hetilap tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét, ugyanis a néhány héttel ezelőtt megjelent lapszámot Rózsa Péter úgy engedte nyomdába, hogy az újságban Orbán Viktorról és családjáról egy korábbi, adventi fotó is megtalálható, amin szerepel a miniszterelnök fiatalkorú gyermeke is.

Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, a Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa azzal indokolta a döntését, hogy elfogadhatatlannak, morálisan aggályosnak tartotta a kép közlését.

Milkovics Pál akkor úgy nyilatkozott a Média1-nek, hogy lélekben felkészült, hogy a főszerkesztő elbocsátása miatt azzal fogják támadni, hogy személyében bizonyára megérkezett a NER a laphoz, de ha így is lesz, ezek alaptalan támadások lesznek: egyszerűen a jó ízlés határát messze lépte túl a főszerkesztő, amikor így, ezzel az oda nem illő képpel engedte nyomdába a lapot.

„Számomra ez egy morális döntés volt, nem mérlegeltem és nem is tartottam fontosnak a PR-következményeket. Bármelyik másik politikus családja esetében is így jártam volna el”

– nyilatkozta akkor a Brit Media vezérigazgatója.