2020. szeptember 29., 13:17

A német "doppingdoktor" beismerte vétkeit

Beismerő vallomást tett kedden Mark Schmidt erfurti orvos a müncheni bírósági tárgyaláson abban az ügyben, melyben nyolc nemzet 21 sportolóját gyanúsítják vérdoppingolással, és melynek központi figurája a német doktor volt.

Vérdopping-labor
Fent: Mark Schmidt letartóztatása, lent a doppinglabor néhány "kelléke"
Fotó: Archívum

A 42 éves orvos ügyvédjei közölték, Schmidt 2012 óta foglalkozott vérdoppinggal, és elsősorban kerékpárosokkal, valamint téli sportágakat űző versenyzőkkel állt kapcsolatban. Tagadta ugyanakkor, hogy pénzről lett volna szó, csak a költségeket kellett megtéríteniük a sportolóknak, és hangsúlyozta, a versenyzők egészségét soha nem tette kockára.

Ezzel a tevékenységemmel semmilyen nyereségre nem tettem szert, és mindig is fontos volt számomra, hogy egészségi szempontból ne okozzunk károsodást a sportolóknak"

- állt az egyik ügyvéd által felolvasott beismerő vallomásban.

A müncheni ügyészség csaknem 150 bűncselekménnyel vádolta Schmidtet, aki ezeknek túlnyomó részét elismerte, de nagyjából egy tucatot tagadott.

A tárgyalássorozat első két hetében Schmidt bűntársai, egy nővér és egy mentős tanúskodott, és mindkettő megerősítette, hogy az orvos kérésére vért kellett venniük különböző sportolóktól, majd elszállítani azt Schmidtnek. A doktor édesapja, mint az ügy további vádlottja, beismerte, hogy tudott arról, amivel a fia foglalkozott.

Az elmúlt évek legnagyobb németországi dopping témájú perében még 26 tárgyalási napot terveznek, ítélet pedig nem sokkal karácsony előtt várható.

A nyomozás még 2019 januárjában indult az ARD televíziós társaság dokumentumfilmje, valamint Johannes Dürr osztrák sífutó nyilatkozatai alapján. Ezután február 27-én két razziát is tartottak, az egyiket az ausztriai Seefeldben, az akkor ott zajló északisí-világbajnokságon. Az ezzel egy időben zajló másik, erfurti rajtaütés során tartóztatták le Mark Schmidtet.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.