Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Karácsony száműzné Szent István szobrát a róla elnevezett parkból

Karácsony száműzné Szent István szobrát a róla elnevezett parkból

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ezt bebuktad Geri!

A szerdai közgyűlésre benyújtott előterjesztés szerint Szent István, az államalapító király szobrát az eredeti tervvel ellentétben nem Budapest egyik kiemelt helyén állítaná fel a baloldali vezetés, hanem a XIX. kerületi Templom téren – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja.

Úgy fogalmaztak: „Budapest mindenkié – kivéve Szent Istvánt – úgy tűnik ez Karácsony Gergely új jelmondata!”
A közlemény szerint Karácsony Gergely legutóbb még azt mondta: „a vita nem arról szól, hogy lesz-e Szent István-szobor a Szent István parkban, hanem arról, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni az emlékezetpolitikai és a parkhasználók által megfogalmazott szempontokat.”

A képviselőcsoport szerint ehhez képest most csöndben, mindenfajta társadalmi vita nélkül kitiltják Szent István szobrát a Szent István parkból.

„Arról ugyanis kétségünk sincs, hogy a javaslatot a baloldali többségű fővárosi közgyűlés elfogadja. Ez az ügy is jól jellemzi Karácsony Gergely őszinteségét, szavahihetőségét és demokráciafelfogását”

- írták.
Hozzátették: a XIII. kerületi szoborállításnak eredetileg szimbolikus üzenete is volt, hiszen a kommunista Lukács György szobor egykori helyéhez közel helyezték volna el.

]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Tereb (146) Jobbegyenes (2788) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Egészség (50) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (7) Autómánia (61) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Politika (1582) Nézőpont (1) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Gazdaság (705) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>