„Megjelent a médiában az az állítás, hogy az én volt ügyfelem cselekvőképtelen lenne. Ez is egy elég ordas ostobaság” - közölte dr. Péczely Attila ügyvéd, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a Budapest Főváros XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat 2020. június 25-i képviselő-testületi ülésén. Amint az másnap kiderült, a kormánypárti politikus elhamarkodott kijelentést tett, ugyanis Mészáros Istvánt június 26-án - azt követően, hogy a Privatkopo.hu két cikkben tárta fel, erőszakos cigánybűnözők karmába került az üzletember, akik a többmilliárd forintnyi vagyonára pályáznak - ideiglenes gondnokság alá helyezte a Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatal Gyámügyi és Igazságügyi Osztálya, amely egyúttal kezdeményezte, hogy az illetékes bíróság helyezze véglegesen gondnokság alá a szenvedélybeteg férfit. Erre azonban már nem kerülhetett sor. A 62 éves nagyvállalkozó augusztus 10-én, hajnalban, Bár községben található kastélyában - gyanús körülmények között - életét vesztette, írja a lap.
Zoom
A Privatkopo.hu munkatársai az elmúlt hetekben számos háttérbeszélgetést folytatattak olyan hivatalos és magánszemélyekkel, akik információkkal rendelkeznek a milliárdos férfi halálával kapcsolatban. A beszélgetések alapján a bűnügyi portál megpróbálta rekonstruálni, mi történhetett a Baranya megyei településen az augusztus 8. és 12. közötti napokban.
Mészáros Istvánt az őt április vége óta fogva tartó brutális cigánybűnözők néhány nappal azután költöztették minden luxussal felszerelt budai villájából vidéki kastélyába, hogy a Privatkopo.hu cikkeket közölt arról, a hírhedt Makai klán szemet vetett az üzletember többmilliárd forintra rúgó vagyonára, és a férfit teljesen elzárták családtagjai, ismerősei elől. Itt érdemes megjegyezni, hogy a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói feltűnően „rugalmasan”, „engedékenyen” viszonyultak a nagyvállalkozót karmukban tartó bandához, ugyanis egy büntetőügyben több alkalommal idézték gyanúsítotti kihallgatásra Mészárost, ám elég volt az állítólagos „meghatalmazottjának” felhívnia a kerületi rendőrkapitányságot azzal, hogy a férfi „berúgott, nem tud beszélni”, egy másik alkalommal pedig „nem érzi jól magát, pihennie kell”, a rendőrök minimális gyanakvás nélkül, helyszíni ellenőrzés mellőzésével, pusztán egy idegen személy „bemondására” tudomásul vették a gyanúsított távolmaradását.
2020. augusztus 8-án, este bejelentés érkezett a területileg illetékes tűzoltóságra: tűz ütött ki Bárban, a Mészáros István egyik cége tulajdonában álló Sausa-kastélyban. A bejelentő a milliárdos állítólagos „képviselője”, Kiss József volt. A részére adott teljeskörű meghatalmazásokról egy független írásszakértő 2020. július 13. napján azt állapította meg, hogy az azokon látható Mészáros Istvánnak mint meghatalmazónak tulajdonított aláírások nagy valószínűséggel nem az üzletember kezétől származnak, azokat ismeretlen személy aláhamisította (bővebben lásd a kapcsolódó anyagok közt).
Az üzletember személyi szabadságát akkor már hónapok óta korlátozó, az épület másik részében tartózkodó többfős cigánytársaság nem tett semmit a tűz megfékezése érdekében, nem tett kísérletet az épületben tartózkodó üzletember életének megmentésére. Nézték a lángokat, hallgatták Mészáros jajveszékelését, és békésen várták a tűzoltókat.
A helyszínre érkező lánglovagok zárva találták a lakrész bejárati ajtaját, ahol a tűz keletkezett, és ahol a milliárdos tartózkodott, ezért azt célszerszámmal szétvágták. A cigányok - állításuk szerint - nem tudtak az ajtókulcs hollétéről. Az épületbe hatoló tűzoltók azzal szembesültek, hogy egy kanapé kapott lángra, a fürdőszoba - ahonnan Mészáros segítségért könyörgött - ajtaját zárva találták. A milliárdos a tűzoltók kérdésére azt válaszolta, nincs nála kulcs, nem tud kijönni a helyiségből, ezért be kellett törni az ajtót, hogy az életveszélyben lévő férfit kimentsék.
Hogyan történhetett ez? Nagy valószínűséggel úgy, hogy a milliárdosra valaki - még a tűz keletkezése előtt - rázárhatta a fürdőszoba ajtaját, aztán meggyújthatta a kanapét, majd kívülről bezárhatta a lakrész ajtaját is.
A kulcsok a mai napig nem kerültek elő.
Zoom
A zavartan viselkedő Mészárost a mentők - kivizsgálásra - kórházba szállították. Az egészségügyi intézménynél már az őt fogva tartó cigánybanda tagjai várták a mentőt - útközben megelőzték a megkülönböztető jelzést használó járművet. A „fogdmeg”-ek nem tágítottak mellőle, végig ellenőrzésük alatt tartották. Amennyiben felmerült volna annak gyanúja, hogy a milliárdos gyújtotta fel a kanapét, a vizsgálatát végző orvosnak a férfi pszichiátriai megfigyelését kellett volna elrendelnie. Ezzel szemben az történt, hogy a verőlegények szépen megfogták és visszaszállították Bárba.
Nem egészen 48 órával később, 2020. augusztus 10-én hajnalban, ismét telefonált Kiss József. Ezúttal is a tűzoltóknak. A bári kastély tetőszerkezete égett. Éppen azon lakrész felett, ahol Mészáros István tartózkodott. A kiérkező tűzvédelmisek bementek az épületbe és megállapították, hogy abban nincs senki. Elkezdték oltani a lángokat, amikor egyszer csak beszakadt a födém, és a padlásról a hálóba zuhant egy szinte szénné égett holttest. Amint azt hetekkel később az igazságügyi orvosszakértők megállapították: Mészáros István holtteste.
Zoom
Ez a bizalomgerjesztő tekintetű úriember Kiss József
Úgy tudni, a lángok először az üzletember által lakott lakrész hálószobájában, majd azt követően a ház tetőszerkezetén csaptak fel.
A Katasztrófavédelem így számolt be az esetről:
Hétfőn, hajnalban Bár településen, a Fehér-kastély műemlék épület egy helyiségében és tetőszerkezetén keletkezett tűz. A tűzoltók kiérkezésekor a tetőszerkezet már teljes terjedelmében égett, valamint részben leszakadt. A hálószoba feletti tetőszerkezet teljesen átégett, és a cserepek a hálószobába estek. Amikor az égő helyiségbe már be lehetett hatolni, a tűzoltók megtalálták az ott lakó holttestét. A tüzet végül hat sugárral számolták fel a tűzoltók. Az eset kapcsán az épület tetőszerkezete, valamint az égő helyiség bútorzata teljesen megsemmisült.
A Privatkopo.hu értesülése szerint az igazságügyi orvosszakértő nem talált füstnyomokat az elhunyt tüdejében. Szakvéleményében azt írta:
a halál oka nem állapítható meg.
Ezek szerint a milliárdos már nem élhetett akkor, amikor lángba borult a kastélya. Ellenkező esetben az orvosszakértő az élettel összeegyeztethetetlen égési sérüléseket jelölt volna meg a halál okaként, a tüdejében pedig belélegzett füst nyomaira bukkant volna.
A kulcskérdés: miért és hogyan került a padlásra a férfi - akkor már - élettelen teste? Az kevésbé tűnik életszerűnek, hogy felgyújtotta a hálószobáját, aztán önkezével véget vetett az életének, esetleg agyvérzés végzett vele, majd holtában felsétált a falépcsőn a padlásra, precízen lefeküdt a tűz fölé és elégette magát. Valószínűbbnek látszik az a verzió, hogy valakik - az éjszakai sötétségben - felcipelték a tetőtérbe a holttestét, lefektették a hálószobája fölé, majd lementek és tüzet gyújtottak alá, azzal a céllal, hogy öngyilkosságnak állítsák be a történteket, és olyan mértékben roncsolódjon az elhunyt teste, hogy az orvosszakértő ne tudja megállapítani, mi történt vele azt megelőzően.
Csakhogy, ahogy azt a Privatkopo.hu a férfi ismerőseitől megtudta, Mészáros Istvánnak nem voltak suicid hajlamai, életigenlő, az életet „élvező” (nők, minőségi italok, hajózás stb.) férfi volt. Ezt erősíti az is, hogy a furcsa haláleset bekövetkezése előtt nem egészen 2 nappal még segítségért kiabált, amikor - egyelőre megmagyarázhatatlan okból - meggyulladt a kanapé a lakrészében.
Az üzletembert hónapok óta „szoros felügyelet” alatt tartó cigánybűnözők „természetesen” nem tudnak semmiről, ott sem voltak…
Ez egyébként bevett védekezési taktikának számít a Makai-banda tagjainál. Akkor sem tudtak semmiről, ott sem voltak, amikor félholtra verték és kirabolták a Jobbik akkori vecsési elnökét. Legalábbis ezt hazudták 2011-ben a bíróságon:
A Mészáros elégetését követő napon, 2020. augusztus 11-én ismét a - már félig leégett - bári kastélyhoz riasztották a tűzoltókat. „Kigyulladt Báron, az 56-os főút belterületi szakaszán, a Fehér-kastély. Az életveszélyes épület több helyisége ég, a mohácsi hivatásos tűzoltók kívülről, két vízsugárral oltják a lángokat” - közölte a szervezet honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
És, ha ez még nem lenne elég: augusztus 12-én ismét kigyulladt az - akkor már háromnegyed részben leégett - ingatlan, amely így már teljesen megsemmisült.
Létezik ilyen? Létezik az, hogy a tűzoltók ilyen slendrián munkát végeztek? Hogy ennyire hányaveti módon vizsgálták át - három alkalommal is! - a tűzkárt szenvedett ingatlant, mielőtt „levonultak” volna a helyszínről? Aligha.
Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy az elkövetők az első tűz eloltását követően felfedezhettek olyan árulkodó nyomokat (például vérnyomokat), amelyek a lebukásukhoz, az emberölés gyanújának felmerüléséhez vezettek volna - ezért aztán újabb tüzekkel semmisítették meg azokat.
A Privatkopo.hu értesülése szerint a Mohácsi Rendőrkapitányság jelenleg közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a furcsa haláleset körülményeit.
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatta a bűnügyi portált, hogy „a bári tűzesettel kapcsolatosan tűzvizsgálati eljárás van folyamatban, amelynek lezárásáig az Önök által feltett kérdésekre nem áll módunkban válaszolni”.
Korábban írtuk: