Egymás után négyszer gyulladt ki a bári Fehér-kastély, közben bennégett a tulajdonos Mészáros István is. Mint korábban megírtuk, a néhai milliárdos budapesti, hegyvidéki házába tavasszal börtönviselt cigánybűnözők költöztek be. Kovács Gergely XII. kerületi kutyapárti képviselő már a nyáron szólt a rendőrségnek arról, hogy az idős férfi veszélyben lehet, most szintén ő derített fényt az elhunyt személyazonosságára, írja az Átlátszó blog.
Zoom
Fotó: Bama.hu
A milliárdos Mészáros István az a budapesti férfi, aki bennégett a Baranya megyei Bár mellett található Fehér-kastélyban. Tulajdoni lapok alapján Kovács Gergely, a Kutyapárt társelnöke és 12. kerületi önkormányzati képviselő írt arról, hogy az elhunyt azonos lehet a szintén hegyvidéki Mészárossal, akinek a személyes biztonságával kapcsolatban Kovács már júniusban érdeklődött a kerületi rendőrkapitánynál.
Sajtóhírek szerint az egykor a földbirtokos Sauska-család által építtetett Baranya megyei kastélyban annak jelenlegi tulajdonosa égett benne. Kovács beszerezte az ingatlan tulajdoni lapját, amelyen tulajdonosként a Mészáros kizárólagos érdekeltségébe tartozó Eurovia 93 Kft. szerepel.
Zoom
A megyei napilap Dunántúli Napló értesülései szerint augusztusban rövid időn belül többször is kigyulladt a műemlék épület. Első alkalommal, nyolcadikán még nem lobbant lángra az egész kastély, csak az egyik szoba, amiben a kanapé égett. A kiérkező tűzoltóknak be kellett törniük a bezárt ajtót, ezután a fürdőszobában bukkantak a zavartan viselkedő tulajdonosra, aki még aznap hazament a kórházból.
Tizedikén már az egész tetőszerkezet égett, a házban a tűzoltók először nem találtak senkit: miután a tető egy része beszakadt, rábukkantak a tulajdonos holttestére. De még ezt követően is kétszer, 11-én és 12-én is kigyulladt a kastély, méghozzá aközben, hogy az esetben tűzvizsgálati eljárást folytató Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat helyszíni szemléi még tartottak.
Kicsit sem gyanús: több helyiségben egyszerre csaptak fel a lángok:
Emlékezetes, hogy a Privátkopó - és nyomán portálunk - már júniusban arról írt, hogy a színesfémkereskedelemből meggazdagodott Mészáros budai, Napos úti házába tízfős, börtönviselt társaság fészkelte be magát tavasszal. Állítólag a Makai-klánról volt szó. Mészáros ezután aláírt egy meghatalmazást arról, hogy őt magát és a cégeit egy bizonyos Kiss József mindenféle ügyekben képviselheti a hatóságok előtt.
Az eset sajátos pikantériáját az adja, hogy ezt a meghatalmazást ügyvédi praxisa keretében Péczely Attila, amúgy fideszes hegyvidéki önkormányzati képviselő írta alá. Péczely cikkeink megjelenése után felmondta a szerződését Mészárossal.
Kovács képviselőtestületi ülésen a kerületi rendőrkapitánynál is megkérdezte júniusban, hogy eljárnak-e valahogy a Napos úti aggasztó fejlemények ügyében. A rendőrkapitány megnyugtatott mindenkit, hogy ha bűncselekményre utaló jelet tapasztalnak, akkor természetesen csinálnak valamit.
Zoom
A Kuruc.info hazudik, és ezzel le is van tudva a "magyarázat" az ügyvéd úr részéről:
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a párt saját honlapján írt az esetről, jelezve, hogy ő még mezei képviselőként “két tök különböző forrásból hallott Mészáros István baranyai kastélyáról és arról, hogy gyaníthatóan odakerült”, amiről a hatóságoknak is nyilván tudniuk kellett.
Korábban írtuk: