Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Baranyi mögül kihátrált a szivárványkoalíció

Baranyi mögül kihátrált a szivárványkoalíció

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hoppá! Balhé a Ferencvárosban!

A bohózatba illő szeptember 10-i képviselő-testületi ülésen minden pártnak és szinte minden képviselőnek nekiment Baranyi Krisztina. A baloldali képviselők a lényeges kérdésekben a polgármester ellen szavaztak, vagy levették a kérdést a napirendről – számol be a Ferenc József blog. Baranyi pénteken a Facebookon folytatta ámokfutását, az eddig mögötte álló Momentumot, valamint az MSZP-t és a DK-t is támadta.

A maratoni hosszúságra nyúlt és bohózatba fulladt a főváros IX. kerületében a szeptember 10-i képviselő-testületi ülés. Már az első napirendi pontjánál, a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató új ügyvezetőjének kiválasztásánál robbant a bomba – számol be tudósításában a Ferenc József blog. Mint írták, Baranyi Krisztina polgármester csak azért választott volna meg egy cégvezetőt, mert az Fidesz-ellenes.

Baranyi Krisztina és alpolgármester bizalmasai Lassú Tibort szerették volna az önkormányzati cég élén látni, ám az MSZP–DK-frakció ezt nem támogatta. Baranyi szakmai érve mindössze annyi volt, hogy egy ellenzéki újságíró barátja korábban együtt dolgozott a jelölttel, és ő ajánlotta. Ennek alapján tartotta alkalmasnak Lassú Tibort egy önkormányzati szociális foglalkoztató cég élére. Végül Márton Józsefet választották meg cégvezetőnek, akit viszont Baranyi nem támogatott.

A döntés miatt a polgármester annyira feldühödött, hogy burkoltan megfenyegette a baloldali képviselőket. A volt együttes, függetlenként polgármesteri címet nyert Baranyi az október 13-i önkormányzati választást megelőző pártpaktumra hivatkozva nem szeretett volna több ellentmondást a baloldali pártok részéről.

Azt mondta: „Vannak pártjelszavak, ideológiák, jól hangzó szlogenek, de a pártpaktumok ugyanúgy léteznek, ahogy az elmúlt 30 évben a baloldalon mindig is.”

A kioktatás nem tetszett a képviselőknek, még Baranyi szövetségese, a momentumos Mátyás Ferenc is kirohant a kijelentés ellen.

A Momentum szerint a kiskirályt játszó Baranyit pártpaktum tette polgármesterré. A polgármester nagyon felháborodott a kijelentésen. Szerinte a Momentum hallgasson, mert vesztett az előválasztáson. Ezen a ponton előkerült a Momentum régi sérelme is, amikor Baranyi a képviselő-testületet megkerülve jelentette be, hogy a kutyapártos barátnője (Dada Szuzi) lesz az alpolgármester, holott a háttérben abban egyeztek meg, hogy a momentumosok adják az egyik polgármester-helyettest – számol be a helyi blog.

Az „elgödiesedett” Ferencváros baloldali képviselői Baranyai több fontos előterjesztést is blokkolták. A lakásrendeletet, a szociális rendeletet a többség levetette a napirendről. Mivel elfogyott körülötte a levegő, Baranyi Krisztina el akarta napoltatni a testületi ülést, ám a képviselők ebben is megakadályozták a polgármestert, aki ekkor már attól sem riadt vissza, hogy lenácizza a jobbikos Szilágyi Zsoltot. Mint Baranyi elmondta: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felszólításáról azért kell tárgyalniuk, mert Szilágyi Zsolt képviselő javaslatára egy náci rendelkezést – amely szerint a büntetett előéletű személyek nem pályázhattak szociális lakásra – szavaztak meg korábban.

Szilágyi Zsolt szerint Baranyi Krisztina az összefogás szétrobbantásán dolgozik, és perrel fenyegette, ha a továbbiakban ilyen rágalmakkal él.

A botrányos testületi ülés végül éjszaka zárult le, ám még péntek délelőtt is volt visszhangja. Baranyi Krisztina a közösségi oldalán páros lábbal szállt bele a Momentumba, valamint az MSZP-be és a DK-ba. Előbbit azzal vádolta, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak kidolgozott programtól vonna el pénzt, utóbbi két pártot pedig azzal, hogy a Bakáts téren a zöldítés helyett térkövezést szavazott meg.

A momentumos képviselők egy Facebook-csoportban fejtették ki a véleményüket a polgármesterről. Mátyás Ferenc hazugsággal vádolta Baranyit, hozzátéve, hogy a teljes testületi ülésen részt kellett volna vennie a polgármesternek, nem pedig hazarohanni facebookozni.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Életmód (1) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Sport (729) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>