Technikai problémák miatt bukták sokan az állami informatikusképzés záróvizsgáját

Technikai problémák miatt bukták sokan az állami informatikusképzés záróvizsgáját

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium még május végén indította el Újratervezés Program című ingyenes, nyolchetes felnőttképzését, melynek célja alapvető informatikai ismeretek átadása volt. A május 25-én elstartolt képzés iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott: egyetlen nap alatt 15 ezren jelentkeztek az ingyenes online informatikai kurzusra. Annak fényében annyira nem is meglepő az adat, ha azt vesszük, hogy ekkor a koronavírus-járvány miatt sokan veszítették el állásukat vagy csak szimplán több időt töltöttek gép előtt a sok cégnél elrendelt home office miatt.

Már a vizsgaidőpont kitűzése sem ment egyszerűen

Az alapozó kurzus záróvizsgáját augusztus 12. szerda 15 és 19 óra közöttre hirdették meg. Az Index egyik olvasója a lapnak arról számolt be, hogy már a vizsgaidőpont kitűzése is katasztrofális volt, tekintve, hogy „nagyjából négyszer módosítottak rajta.” Nemcsak az elcsúsztatott vizsganap okozott azonban kellemetlenségeket, a vizsga napján is sokan bosszankodhattak, ugyanis számos technikai hiba lépett fel, ami miatt ellehetetlenült a vizsgázás.

Lefagyott, nem töltött be, nem mentette a válaszokat a rendszer

Mivel nehézkesen működött a rendszer, így a kérdések lassan töltöttek be, sokaknál megszakadt a feladatsor, voltak, akiknél el sem indult, de sokan panaszkodtak arra is a Program nyilvános facebookos tanulócsoportjában, hogy lefagyott a rendszer, vagy egyszerűen kidobta őket. Akadt olyan is, akinek sikerült ugyan végigmennie az összes kérdésen, a végén viszont nem mentette el válaszait a rendszer. A legfőbb probléma az volt, hogy a vizsgát csak egyszer lehet elindítani, így ha egyszer útközben valamiért megszakadt, nem lehetett folytatni, sem pedig újrakezdeni.

“Újratervetés” került az teljesítési igazolásba

Furcsa meglepetés érte azokat, akik sikerrel vették a felmerült technikai akadályokat és teljesítették a vizsgát, teljesítési igazolásukon ugyanis elírták a program nevét, így Újratervezés helyett "Újratervetés” olvasható az oklevélen.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal pótvizsgát kínált fel

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közleményében azt írta, „A 46.916 vizsgára jogosult tanulóból 33.942 fő vizsgázott (72,3 %) és ebből megfelelt 5.856 fő (17,3%), sikertelen vizsgát tett, a vizsgakérdésekre nem megfelelő választ adott 27.894 fő (82,2%), továbbá 192 fő (0,6%) vizsgája nem volt értékelhető”.

Azok, akik jelezték, hogy fennakadásokat tapasztaltak, az alábbi választ kapták: „Sajnáljuk, hogy az Újratervezés Program Záróvizsgájával kapcsolatban problémát tapasztalt. A 2020.08.12 15:00 – 19:00 óra közötti Záróvizsga esetében 90 perce és kizárólag 1 próbálkozási lehetősége van tanulóinknak, plusz lehetőséget nem tudunk biztosítani. Amennyiben az első záróvizsgán nem érte el a 66%-ot úgy hamarosan meghívást fog kapni a Pótvizsgára. Kérjük, figyelje az e-mail fiókját. A pótvizsga időpontja: 2020.08.26. szerda. Köszönjük megértését!”

Ez aztán a blamákkal kísért vizsga utáni valódi újratervezés.