Bejrúti robbanás – A végzetes ammónium-nitrát szállítmány különös története

Nyitókép forrása: pri.org

A minden idők egyik legnagyobb nem nukleáris robbanását okozó bejrúti ammónium-nitrátszállítmánynak már libanoni megérkezése előtti története is vészjósló volt. Ahogy az is, hogy a hatóságoknak pontosan tudniuk kellett, milyen veszélyeket is rejt a nem túl szakszerűen tárolt vegyszer. Összefoglalónkból megtudhatják, mi volt a szállítmány eredeti rendeltetése helye, miért maradt végül Bejrútban és hogy miért nem törődött a döntéshozók közül senki a kockázatokkal.

A robbanás körülményeiről egyre több információ lát napvilágot. Az előzetes nyomozati jelentésre még várni kell, a libanoni kormány pedig mindent megtesz azért, hogy „házon belül” folytassa le a vizsgálatot. Nem csoda, a tragikus eseményre rátelepedett a politika: a francia elnök az elkeseredett nép indulatait meglovagolva helyezné ismét francia ellenőrzés alá az egykori gyarmatot. A kétségkívül teljesen korrumpálódott libanoni kormány ezt természetesen ellenzi, a hétköznapi emberek pedig most a hiperinfláció és a gazdasági válság mellé kaptak a nyakukba egy belpolitikai válságot is.

De hogyan került egyáltalán Bejrútba a 2750 tonnányi ammónium-nitrát?

   

Moldovai hajó, orosz háttérrel, afrikai célponttal

A történet több mint hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Bejrúttól 1300 kilométerre lévő Batumi (Grúzia) kikőtőből kihajózott a veszélyes vegyszert szállító, moldovai felségjellel ellátott teherhajó, a Rhosus. A hajó az orosz oligarcha, Igor Grechuskin érdekeltségébe tartozott.

A több millió dollár értékű szállítmányt Mozambikba szállították volna, ahol van egy viszonylag nagy kapacitású orosz fegyvergyár. A hatalmas mennyiségű ammónium-nitrátból bombákat gyártottak volna.

De röviddel az indulás után gondok adódtak. A Rhosus nem volt épp jó állapotban. A hajó léket kapott, éjjel nappal szivattyúzták a vizet, csoda, hogy végül Bejrútig eljutott. A kapitány, a ma már nyugdíjas Borisz Prokosev a The New York Timesnak nyilatkozva mesélte el, hogy a Boszporusz és Dardanellákon még átkeltek ugyan, de görögországi megállójuk során össze kellett hívnia a hajó legénységét, hogy közölje velük: nincs pénz a fizetésekre és a karbantartási költségekre, hogy át tudjanak kelni a Szuezi csatornán és eljussanak Mozambikba.

Ekkor vetette fel, hogy menjenek Bejrútba, ahol esetleg extra rakomány szállításáért plusz pénzre tehetnek majd szert. A legénység belement.

Hilal Khashan: Több a kérdés, mint a válasz a bejrúti robbanás kapcsán

Az úszó bomba fogjai

A pénzügyi helyzetük azért omlott össze, mert a hajó tulaja, az orosz üzletember felszívódott, számítaniuk rá felesleges volt. Bejrútba érve azonban a plusz fuvar reménye helyett jogi hercehurca várta őket.

A bejrúti partiőrség kijelentette, hogy nincsenek rendben a papírjaik, a hajó állapota pedig nem elégséges ahhoz, hogy folytassák az útjukat, de ahhoz sem, hogy kikössenek Bejrútban. Kénytelenek voltak vesztegelni.

A legénység szó szerint az úszó bomba fogjává vált. Nem volt pénzük ételre, italra, nem hagyhatták el a fedélzetet, értelemszerűen ügyvédre sem tellett, aki Bejrútban valamiféle egyezséget alkudott volna ki a javukra.

Libanon végül hat embernek engedélyezte a hajó elhagyását, de a legénység négy tagjának, köztük a kapitánynak maradnia kellett. A kapitány megpróbált kapcsolatba lépni az orosz nagykövetséggel, de nem meglepő módon az oroszok nem segítettek rajtuk. Ekkor az üzemanyagjuk egy részének eladásával ügyvédet fogadott, akinek közbenjárására végül 11 hónapnyi veszteglés után elhagyhatták a hajót és törvényesen hazatérhettek.

Bejrút árnyéka: egy szerbiai városban 5000 tonna ammónium-nitrátot tárol egy magáncég

Négy év alatt hat figyelmeztető jelentés

Az ammónium-nitrát azonban maradt. A vegyszert 12 egymással szomszédos raktárban helyezték el, mint hatóságilag lefoglalt szállítmányt. A kikötői felügyelet többször is jelentésben hívta fel a figyelmet a biztonsági előírások be nem tartására, és arra, hogy a robbanásveszélyes vegyszert egyetlen hangárban, az időjárási viszonyoknak nem megfelelően tárolják.

2014 és 2017 között összesen hat kérelmet nyújtott be a felügyelet a szállítmány biztonságba helyezése céljából, ám egyet sem fogadott el a libanoni bíróság. Felvették a kapcsolatot a libanoni hadsereggel, akinek azonban ekkora tételben nem volt szüksége ammónium-nitrátra, aztán kerestek rá vevőt, aki elszállíttatta volna a vegyszert, de végül a döntéshozók ragaszkodtak az árveréshez – erre azonban a végtelen időhúzás miatt sosem került sor.

Az utolsó, biztonsági kockázatokra figyelmeztető jelentés hat hónappal ezelőtti keltezésű, és szó szerint szerepel benne egy hatalmas robbanás veszélye.

A libanoni hatóságok jelenleg 16 embert tartanak őrizet alatt, őket vélik felelősnek a hanyag kezelés kapcsán. Pedig nem kellene itt meghúzni a vonalat. Felelősök lehetnek azok a hivatali személyek is, akik a felügyelet kéréseit figyelmen kívül hagyták, ahogy a bíróság is, amely nem hagyta jóvá a felügyelet kérvényét. Aztán ott vannak a politikusok, akiknek több mint hat év állt rendelkezésükre megismerkedni a problémával.

És igen, felelősök a raktárkezelők is, akik nem csak hogy Bejrút központi részéhez közel helyezték el a gigászi rakományt, de azt egyetlen kupacban rakták le, hagyták, hogy a szomszédos raktárban tüzijátékokat halmozzanak fel, és ha ez nem lenne elég, odaküldtek néhány hegesztőt a pirotechnikai raktár ajtajának javítására a meleg, párás időben. Szó szerint a tűzzel játszottak, az ammónium-nitrát pedig berobbant, meggyilkolva (eddig) több mint 154 embert és megsebesítve 5000 főt, a főváros egy részét pedig letarolta…

Ami a Rhodus teherhajót illeti, a sorsa 2015 végén megpecsételődött: viszonylagos sajtóvisszhang nélkül elsüllyedt Bejrút közelében.

Körkép.sk, France24.com