top of page

Szöllősi: Volt, amikor Vitray boldogan vállalta a mikrofonállvány szerepét

A sportújságíró szerint Vitray Tamás a Kádár-rendszer legismertebb arcaként asszisztált egyetlen kritikus szó nélkül mindenhez, ami vállalhatatlan volt abban a világban.

Ahogy korábban mi is megírtuk, Vitray Tamás is megszólalt a távozó indexesek ügyében – az egykori tévés a HVG-nek adott interjút. A HVG Vitray-interjújával kapcsolatban Szöllősi György a Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait. A sportújságíró úgy fogalmazott:

„Rendben van (persze, nincs), hogy generációknak kellett felnőnie úgy, hogy Vitray Tamás a maga végtelenül modoros, álpolgári stílusában az egyetlen televízió egyetlen csatornáján elmondta esténként, hogy mit is kellene gondolni a világról (hagyjuk most a szakmailag és mindenhogy botrányos futballközvetítéseit). Miközben számító és cinikus magatartásával, a Kádár-rendszer legismertebb arcaként asszisztált egyetlen kritikus szó nélkül mindenhez, ami vállalhatatlan volt abban a világban. De hogy egy jelentős tábornak ma, 2020-ban is az legyen az etalon, hogy mit gondol a sajtószabadságról a diktatúra televíziós reklámarca, ettől sírhatnékom támad.

Másfelől, ha azt nézzük, hogy az önpusztító Indexért eddig kiállt kb. Koncz Zsuzsa, Hodász atya, Friderikusz Sándor (!), az eddig soha semmilyen nemzeti ügyben együtt meg nem szólaló felvidéki magyar újságírók (sic!) és talán még Fluor Tomi is, s végül most a gonosz Vitray, nos, ha ezt nézzük, akkor azért annyira mégsem nagy a baj. (Itt például elmeséli, milyen »bátran« utasította vissza, hogy Orbán-interjúkat készítsen, mert nem akart mikrofonállvány lenni. Arról viszont – ebben az ajánlóban legalábbis – nem esik szó, hogy Grósz Károly vagy Medgyessy Péter esetében boldogan vállalta a mikrofonállvány szerepét.)”

 

20 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page