top of page

„Gyermekek halnak meg az utcán, Jézus nem ezt tanította! A BLM maga a démon!” – üvöltötte egy afroam

A demokrata Bill de Blasiót 2013-ban választották meg New York polgármesterének, 2017-ben ismét neki szavaztak bizalmat a helyiek. Annak idején Soros György is de Blasiót támogatta Michael Bloomberggel szemben.

A BLM-feliratokat azonban több városban is megrongálták, Kaliforniában egy Soros György tőzsdespekuláns által támogatott ügyész eljárást is indított emiatt.

A BLM-feliratot New Yorkban is megrongálták. Néhány nappal ezelőtt egy férfi piros festékkel esett neki az „alkotásnak” – számol be róla a V4NA Hírügynökség.

Bill de Blasio azzal próbálta elejét venni a rongálásnak, hogy két tucat rendőrt vezényelt a helyszínre, akiknek az a feladata, hogy éjjel-nappal őrizzék a feliratot.

Tegnap azonban ismét megrongálták a feliratot, többek között egy afroamerikai nő kék festéket locsolt szét rajta. Az internetre felkerült videófelvételek szerint egy nő, aki szivárványos zászlót viselt a hátán, azt kiabálta, hogy „minden élet számít” (all lives matter), illetve azt is, hogy „a kék életek is számítanak” (blue lives matter), ezzel utalva arra, hogy a rendőrök is fontosak számára. A három elkövetőt letartóztatták.

(...)

 

20 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page