Nyitókép forrása: cbs58.com

 

A Cell tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint kutatók megdönthetetlen bizonyítékot találtak arra, hogy a koronavírus új típusa terjedt át Európából az Egyesült Államokba – írja a CNN. Az új mutálódott koronavírus csak abban különbözik elődjétől, hogy jóval fertőzőképesebb.

 

Fertőzőképesebb ugyan, de az általa okozott betegség nem lett halálosabb. Az új típus lényegében már világszerte átvette elődje helyét a járványban.

 

Mivel a mutáció kihatott a vírus szaporodásához használt tüskefehérjére is, a kutatók most azt próbálják kideríteni, hogy a fejlesztés alatt lévő vakcinák hatékonyságára lesz-e bármilyen hatással a változás.

 

 hirdetes_810x300  

Az új mutáció kódneve G614, az előző, a világjárványt elkezdő vírus a D614-es volt. És bár az előbbi gyorsabban terjed, a betegek túlélési esélyei nem változtak, vagyis a vírus nem vált agresszívabbá.

 

A kutatók épp ezért abban reménykednek, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus a kevésbé patogén irányba mozdult el. A vírusok kétféleképpen biztosíthatják szaporodásukat: sokakat fertőznek meg, vagy keveseket, de azok szervezetét a végletekig (a halálig) kiszipolyozzák.

 

Mivel az ágynak dőlő beteg ember nem megy a többi ember közé, hogy fertőzzön, a két stratégia (szerencsére) ritkán van jelen egyszerre. A jelek szerint a koronavírus a fertőzőképességét erősítette, nem pedig betegséget okozó hatását növelte.

 

A kutatók szerint az új koronavírus-típus gyorsabban szaporodik a felsőlégutakban, és lehetséges, hogy a két hetes karantén idején túl is fertőzőképes marad. Azt is leszögezték a tanulmányban, hogy a vizsgálataik alapján az újabb, G614-es koronavírus 3-9-szer fertőzőbb elődjénél.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!