Amerikai diákok verték ki a biztosítékot a napokban azzal, hogy náci jelképekkel fotóztatták magukat.
A nagy hírű PennState University (Pennsylvania állami egyetem) hallgatói szerepelhetnek azon a közösségi oldalakra felkerült képen, amely sok tízezer tiltakozót késztetett arra, hogy a diákok azonnali elbocsátását követeljék – írja a Jerusalem Online hírportál.
Zoom
A harmadik lányon nincs svasztika, de azért keresik
Az egyetem elhatárolódott az antiszemita képtől, és közleményében úgy fogalmazott, az előkerült tartalom „beteges és zavaró”. (Az nem tűnt fel nekik, hogy valamilyen okból a nemzetiszocialista svasztikával ellentétes forgásirányt használtak - a szerk.) Elismerték, hogy a három hölgy közül az egyik biztosan az intézményük diákja, de a többi kilétének felderítéséért is megtesznek mindent.
Ráadásul Ryann Milligan, akit sikerült beazonosítaniuk, éppen mentálhigiénés szakembernek készül az egyetemen.
Zoom
Eltérő forgásirány
Egy zsidógyűlölet ellen is küzdő jogvédő szervezet, a Change.org Milligan azonnali elbocsátását követeli. Az ezt nyomatékosító petíciójukhoz alig néhány nap alatt 150 ezer aláírást gyűjtöttek – írja a portál.
Nem elég, hogy az egyetem megkeresi Milligant. A fotó döbbenetes és végtelenül ijesztő is. (…) Ha megengedik, hogy továbbra is intézményük diákja lehessen, azzal rossz szolgálatot tesznek (az eredeti angol szöveg alapján fordítható károkozásnak is, de a Neokohn verziója áthallásosabb - a szerk.) az élő és a holt zsidóknak is
– írták a petícióban, amelyben nem tudtak elmenni amellett, hogy a Penn State rajtakapott diákját olyan tantárgyakra oktatja, amelynek segítségével elviekben később embereken tudna majd segíteni. „Ez azt az üzenetet küldi, hogy az antiszemita cselekedetek és gondolatok elfogadhatóak, és hogy a PennState nem törődik a zsidó hallgatók, valamint más elnyomott és alulreprezentált kisebbségek védelmével”.
„Hogy engedheti meg az egyetem magának azt, hogy folytassa egy antiszemita képzését (azaz az antiszemitáknak nincs joguk tanulni... - a szerk.), hogy aztán az majd ebben a szakmában helyezkedjen el?” – tették fel a költői kérdést a tiltakozók. (A semmiért sem felelős "fiatalok" eszméjével, a bűnözőknek járó rehabilitáció elgondolásával, a néger fosztogatók és rendbontó antifák mentegetésével teljesen összeegyeztethető álláspont egy fiatal lány azonnali kérdés nélküli kirúgása toleránséknál. Talán a felsoroltak nem rossz szolgálatot tesznek... - a szerk.)
(Neokohn)