A Tankcsapdának lehetett, de Péter Szabó Szilviának nem engedik az autós koncertet

A Tankcsapdának lehetett, de Péter Szabó Szilviának nem engedik az autós koncertet

A Tankcsapdához hasonlóan autós koncerttel készült a karantén alóli visszatérésre a NOX korábbi énekesnője is. A legendás debreceni rockbandához hasonlóan Péter Szabó Szilvia is autós koncertet szervezett, és – mint az pénteki Facebook-bejegyzéséből kiderül –

szinte már minden startra készen állt. A helyszínek, a technika a reklám, az engedélyek!

Később Völgyesi György menedzser a Koncertblognak annyiban pontosította a művésznő szavait, hogy

az engedélyek beszerzése folyamatban volt.

Azonban – ahogy arról lapunk is beszámolt – egy pénteken hatályba lépett kormányrendelet szerint csak két napig tarthatók autós koncertek Magyarországon. És véletlenül (?) épp azon a két napon engedélyezte „a mindenható kormány” az autós koncerteket, amikor Lukács Laciék is koncerteztek. A Koncertblog már egyenesen

lex Tankcsapdaként

emlegette az Orbán Viktor által szignált jogszabályt.

Két napig itthon is lehetnek autós koncertek

Ma hatályba lép, vasárnap viszont már hatályát is veszti az a kormányrendelet, melynek értelmében autós könnyűzenei koncertek tarthatók Magyarországon. Az erről szóló 248/2020. (V. 28.) kormányrendelet az esti Magyar Közlönyben jelent meg. Az intézkedés azt mondja ki, hogy az autós könnyűzenei koncert

„Nagyon fáj most a lelkem” – írja Péter Szabó Szilvia, de bízik benne, hogy

ez csak valami félreértés, vagy tévedés,

ők ugyanis a szervezés során minden óvintézkedést, szabályt betartottak. Az énekesnő azt megígérte, minden elmaradt koncertet pótolni fognak.