Késelés a Deák téren, két halott

Késelés a Deák téren, két halott

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt – olvasható a rendőrség honlapján.

A kiérkező rendőrök két úttesten fekvő embert találtak, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze.

Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi Rendőrkapitányságra, akiknek az elszámoltatását megkezdték.

A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

Frissítés:

A rendőrség péntek kora délelőtt bejelentette: az életvédelmi osztály munkatársai elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.