Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nem kukoricázott: leszorította és kirabolta a 85 éves férfit
Privatkopo.hu 2020. 05. 20. 6:32:00

A rendőrségen 2020. május 18-án egy 85 éves nyírmadai férfit tett bejelentés, amely szerint május 17-én, este egy számára ismeretlen férfi kirabolta. A bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és az ismeretlen elkövető felkutatását, akit rövid időn belül beazonosítottak, és elfogtak.



A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egyik ismerősével kukoricavásárlás ürügyén kereste fel a sértettet.  B. J. bement az idős férfival a lakóház melléképületébe, míg társa a közelben egy autóban várakozott. Amikor a 85 éves sértett az eladásra szánt kukoricát készítette elő, akkor B. J. az idős férfit leszorította, és a nadrágja zsebéből kivette a pénztárcáját, majd a benne lévő pénzzel együtt sietve távozott. Ezután a társa gépkocsival felvette a menekülő férfit, majd elhajtottak a helyszínről.

A Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai B. J. 33 éves nyírmihálydi lakost rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették. Társa, S. J. 33 éves nyírmihálydi lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

További friss információk
Prostituáltakat dolgoztattak a székesfehérvári éjszakai bárban
Kifosztotta utastársát, 4 év fegyházra ítélték
Ingatlancsalás emberöléssel
Tapétavágó késsel rabolta ki a taxist egy 22 éves férfi
Jogerősen tényleges életfogytiglanira ítélték a férfit, aki megölt két embert - a volt élettársa 10 év fegyházbüntetést kapott
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat