Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Cseh Katalin szégyenben maradt

Cseh Katalin szégyenben maradt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nagyon leszerepelt, a hős doktornő.
Tajvan az egész világnak példát mutatott a koronavírus elleni védekezésben.

„Tajvan az egész világnak példát mutatott a koronavírus elleni védekezésben. A Kína partjai mellett fekvő 23 milliós szigeten, hála a hatóságok példás fellépésének, mind a mai napig csupán 7 ember életét követelte a járvány (összehasonlításképpen: a fele akkora Magyarországon több, mint hatvanszor ennyi halálozás történt), Mindannyian tanulhatnánk tőlük - legalábbis a józan ész ezt diktálná. Magyarországot azonban nem elvek, hanem érdekek alapján kormányozzák, így a józan ész sem működik. 

Tajvan 2016 óta még megfigyelőként sem vehet részt az Egészségügyi Világszervezet, a WHO közgyűlésének ülésein. 2016-ban ugyanis a tajvani nép leváltotta Kína-barát kormányát, és függetlenségpárti vezetőket választott.

A pekingi diplomácia pedig megtorlásképp minden szálat megmozgatott azért, hogy a szigetország teljesen ki legyen zárva a nemzetközi egészségügyi együttműködésből, gyakorlatilag blokkolva összes részvételi lehetőségüket. Ez az abszurd helyzet a mostani világjárvány közepén végképp tarthatatlanná vált: alapvető lenne az, hogy az egyik legjobban védekező ország megoszthassa tapasztalatait a világ egészségügyi vezetőivel! 

Az Európai Unió számos tagállama, az Egyesült Államok és még számos más nemzetközi szövetséges mellett az Európai Parlament képviselői is határozottan felléptek Tajvan részvételéért. Múlt héten én is csatlakoztam Urmas Paet képviselőtársam kezdeményezéséhez, és több mint 100 politikussal együtt levelet írtunk az európai egészségügyi döntéshozóknak, kifejezve támogatásunkat

Tajvan WHO-tagsága mellett. Az Orbán-kormány azonban ezt az alkalmat sem szalasztotta el arra, hogy a józan ész és a demokrácia helyett a kínai diktatúra  kegyeit keresse. Szijjártó Péter azonnal sietett biztosítani a kommunista vezetőket feltétlen támogatásáról, garantálva azt, hogy bizony ha a magyar kormányon múlik, akkor Tajvan aztán soha az életben nem lesz tagja az egészségügyi együttműködésnek.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Mozaik (83) Tereb (146) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Életmód (1) Mozi világ (440) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Kultúra (6) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Történelem (17) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>