eur:
389.22
usd:
361.65
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje a pécsi székesegyházban 2019. augusztus 23-án.
Nyitókép: A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje a pécsi székesegyházban 2019. augusztus 23-án. (MTI/Sóki Tamás)

Megvan a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontja

A Vatikán jóváhagyta Erdő Péter bíboros, prímás javaslatát az időn őszről elhalasztott rendezvény új időpontjára - hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában kedden.

A katolikus világeseményt 2021. szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten.

A bíboros azután javasolt új időpontot, hogy Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszust.

Erdő Péter április végén arról beszélt, hogy Ferenc pápa döntését a halasztásról körültekintő mérlegelés előzte meg. A Szentszék egészségügyi szervezete tanulmányozta a nemzetközi járványhelyzetet, és ezt alapján határoztak arról, hogy a következő két-három évre tervezett nagy nemzetközi eseményeiket elhalasztják, ügyelve arra, hogy ne kerüljenek emiatt átfedésbe egymással.

Az első programot, a budapesti NEK-et 2021-re, a Családok Világtalálkozóját 2021-ről 2022-re, az Ifjúsági Világtalálkozót pedig 2022-ről 2023-ra helyezték át.

Az eredetileg 2020. szeptember 13. és 20. közé tervezett kongresszusra csaknem száz országból több mint ötvenezer ember regisztrált. A záró misére Ferenc pápát is várták.

A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek.

A katolikus egyház az oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezi meg.

Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

Aréna
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Este is gyengül a forint

Este is gyengül a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×