Joghézag a trafikok nyitvatartása körül

Joghézag a trafikok nyitvatartása körül

Üvöltő joghézagra hívta fel figyelmünket trafikos Olvasónk. Mint arról reggel beszámoltunk, a koronavírus-járvány alatti nyitvatartásról szóló kormányrendeletet tegnap úgy módosították, hogy a kivételezett körből – azaz azok közül, akiknek nem kell bezárniuk délután 15 órakor – törölték a „dohányboltok” kifejezést. Az üzletek meghatározásakor a kormányrendelet a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényre hivatkozik.

Csakhogy – mutat rá Olvasónk –

a dohányboltok nem esnek a kereskedelmi törvény hatálya alá,

ugyanis annak 1. §-a taxatíve kiveszi őket. Egész pontosan így szól a vonatkozó törvényhely:

„E törvény hatálya – a külön törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatás, a külön törvényben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenység, valamint a külön törvényben meghatározott dohánytermék-kiskereskedelmi engedélyköteles tevékenység és ehhez kapcsolódóan a külön törvényben meghatározott dohányboltban árusított egyéb termékek értékesítésére irányuló kereskedelmi tevékenység kivételével – a kereskedelmi tevékenység, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek folytatásának, továbbá a termékek forgalmazásának alapvető követelményeire és ellenőrzésére terjed ki.”

Újságírói kérdésre az operatív mai sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor, a testület ügyeleti vezetője azt mondta,

azért szigorítottak a nyitvatartási idejükön, mert az ellenőrzések alapján csoportosulások alakultak ki a trafikok közelében.

Olvasónk dilemmája az, hogy ha bezár délután 3 órakor, akkor eleget tesz ugyan ennek a felhívásnak, ugyanakkor ő maga a koncessziós szerződésben azt vállalta, hogy munkanapokon (azaz már jövő keddtől) legalább 12 órán keresztül nyitva áll. Ami sehogy nem fog beleférni a reggel 6 és délután 15 óra közötti idősávba. (A vállalt nyitvatartási idő egyébként üzletenként eltérhet.)

A koncessziós szerződés megszegése pedig a koncesszió elvesztéséhez vezet.

Ezt az álláspontot támasztja alá az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND) honlapján található – mindeddig legfrissebb – állásfoglalás is, mely szerint

különösen fontos, hogy a koncessziós szerződésben foglalt nyitvatartási és ellátási kötelezettségüknek eleget tegyenek. (…) Nem tudunk viszont méltányosan eljárni akkor, ha valaki a járványhelyzetet megalapozatlanul arra kívánja felhasználni, hogy a számára esetleg nem kívánatos szerződéses kötelezettsége alól kibújjon.

A joghézaggal kapcsolatban kerestük a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert mint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység szervezésének szakmai irányításáért is felelős személyt. Amint Bártfai-Mager Andrea miniszter sajtóosztályától válasz érkezik, frissítjük cikkünket.

Siessen, ha cigit akar venni, délután 3-kor zárnak a trafikok!

Míg korábban a kivételek közé tartoztak a dohányboltok, azaz a többi üzlettel ellentétben azon kevés árusítóhelyek előnyét élvezték, melyeknek nem kellett bezárniuk délután 15 órakor, ez nagypéntektől megváltozik - derül ki a csütörtökön kiadott Magyar Közlönyből. A kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló kormányrendelet szerint ezentúl az üzletekben általában legfeljebb reggel 6 és délután 15 óra között tartózkodhat vevő.

Frissítés

Az ND honlapján megjelent iránymutatás szerint

a délután 15 és reggel 6 óra közti boltzár a dohányboltokra is vonatkozik

annak ellenére, hogy a fent vázoltak alapján ennek nincs jogszabályi alapja. Az ND ugyanakkor azt is leszögezi,

aki a pályázati vállalása szerint a munkanapokon 12 óra nyitva tartást vállalt, annak 06:00 és 15:00 közötti teljes időtartam alatt nyitva kell lennie.