Dr. András Pál (képünkön) egyike a koronavírus-fertőzött sepsiszentgyörgyi orvosoknak. Egyesek együttérzésükről biztosították az érintetteket, mások pedig felelőssé teszik őket a történtekért, és támadásba lendültek ellenük.

A magánklinikát is működtető nőgyógyász főorvos az igazság felfedésének és közzétételének érdekében vállalta a beszélgetést.

– Február 29-e és március 5-e között a fiammal és a párommal síelni voltunk a felsőausztriai Schladmingban. Az osztrák járványügyi hatóságok közlése szerint a mai napig nincs a környéken fertőzött, mint ahogy a nekünk is otthont nyújtó Waldfrieden szállodában megszállók között sincs. Mindezek tudatában természetesnek tartom, hogy hazatértem után újból rendelni kezdtem.

– Mi következett ezután?

– Március 18-án délelőtt az egyik kollégám (nem Kese doktornő!) rosszul érezte magát, ezért megmérte a lázát. Észlelvén, hogy hőemelkedése van, hazament, de anélkül, hogy tesztelést kért volna, így csak utólag derült ki, fertőzött volt. Nálam a tünetek március 21- én, szombat hajnalban jelentkeztek hidegrázással, majd később hőemelkedés, levertség, kedvtelenség és enyhe fáradékonyság formájában. Napközben megtudtam, az említett kolléga tesztje pozitív lett, nálam pedig izomfájás is előállt. Így gyanítani kezdtem, hogy én megfertőződtem, és távol tartottam magam a családomtól. Este a szemhéjam, fejem, nyakam, mellkasom is elkezdett sajogni, a hőemelkedésem sem csökkent, nagyon nehezen telt el az éjszaka. Reggel iszonyú fejfájásra ébredtem, és az arcom is zsibbadt volt, ezért úgy határoztam, tesztelésnek vetem alá magam, aminek az eredménye sajnos pozitív lett.

– Felelősnek érzi magát a kollégái megfertőződése miatt?

– Határozottan nem. A már említetteken kívül is több tény igazolja állításomat. A fiam és a párom, akikkel Ausztriában voltam, és utána március 21-ig egy lakásban tartózkodtam, nem betegedtek meg. Ugyanez elmondható a bejárónőnkről is, aki március 8-a és 20-a között nap mint nap a házunkban töltött 5 órát, és a családjáról is. Magánklinikámon (Gyne-Center, ahol március 9-e és 20-a között naponta rendeltem) a munkatársaim a mai napig tünetmentesek. És az itt megvizsgált 148 páciens közül kétszeri ellenőrzés után sem bizonyult senki fertőzöttnek a velem való találkozás után eltelt 14 nap alatt. Ugyanakkor két műtétet is elvégeztem (március 19-én és 20-án), és nem fertőződtek meg sem a páciensek, sem a nekem segédkező kollégák. Minden jel arra mutat tehát, hogy március 20-a után kellett elkapnom a koronavírust, Ausztriából nem hurcoltam be a sepsiszentgyörgyi kórházba.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó