A nemzetközi bírálatok nyomán Görögország ismét lehetővé tette a menedékkérelmek benyújtását azok számára, akik március 1-je után illegálisan léptek az ország területére. A görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium keddi közlése szerint minden egyes esettel foglalkoznak.
"Akit azonban nem illet meg védelem, azt haladéktalanuk visszaküldik hazájába" - hangsúlyozta a tárca. A minisztérium szerint a kérelmek elbírálásának időtartamára az embereknek a menekülttáborokban kell maradniuk. Azok, akik önszántukból hajlandóak visszatérni hazájukba, 2000 euró (720 ezer forint) támogatást kapnak - tette hozzá a Nótisz Mitarákisz vezette minisztérium.
Migránsok ezrei próbáltak átjutni a török-görög szárazföldi határon Görögországba azóta, hogy február 28-án Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvőket. Görögország emiatt úgy döntött, hogy egy hónapra felfüggeszti a menedékkérelmek elfogadását, és katonai erőkkel erősíti meg a határait, hogy visszaszorítsák az illegális határátlépést. Ennek ellenére csaknem 1900-an jutottak át görög területre. Őket Athén mellett a Malakasza, és Szaloniki mellett a Szintiki menekülttáborokban helyezték el.
"Humanitárius" és "emberi jogi" szervezetek bírálták az athéni hatóságok döntését, hogy szüneteltetik a menedékkérelmek befogadását.
A dpa német hírügynökség kedden úgy értesült, hogy Németország a jövő héten 50 fiatalkorú menedékkérőt enged beutazni a görögországi szigeteken létesített menekülttáborokból. Miután letöltötték az új típusú koronavírus-járvány miatt szükséges kéthetes karantént Alsó-Szászországban, szétosztják őket a német tartományok között. A dpa szerint Németország Luxemburggal közösen tervez charterjáratot indítani a súlyosan beteg, vagy szülői felügyelet alatt nem álló - 14 évesnél fiatalabb - "menekültekért".
Luxemburg 12 fiatal menedékkérőt fogad be - mondta Jórgosz Kumucákosz, a görög bevándorlási tárcavezető helyettese. "Ebben Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszterrel állapodtunk meg" - mondta Kumucákosz. Asselborn reményét fejezte ki, hogy a Görögországgal való szolidaritás gesztusa követendő példa lesz más uniós tagállamok számára is.
(MTI nyomán)