Egy helyi férfi 2019. november 7-én 12 óra 30 perc körül Nemeshetésen, a Petőfi Sándor utcában egy közlekedési konfliktust követően bántalmazott egy 66 éves személyt. A szintén helyi férfit először többször mellkason rúgta, aki a földre esett. A felkelni szándékozó személyt ezután fejbe rúgta, majd több alkalommal ököllel a fejét megütötte. A bántalmazás során a megvert férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.
A zalaegerszegi rendőrök a 19 éves férfivel szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárásban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
(Police)