Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
 A DK egészségügyi szakpolitikusa a Facebook-oldalán lázít

A DK egészségügyi szakpolitikusa a Facebook-oldalán lázít

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Meg kell állítani ezt az őrült Gyurcsányistát!

Varga Zoltán egészen hosszú posztban sorozta a kormányt és az operatív törzset, azt állítva, hogy mindenki hazudik. Megállapította, hogy több ezer vagy tízezer koronavírusos beteg lehet az országban, nincsenek megfelelő eszközök a kórházakban, ezért most éppen leselejtezett lélegeztető gépeket próbálnak feléleszteni a pincékben, közben sorra mennek csődbe a vállalkozók, de a kormányt csak a határzár érdekli. Néhány óra elteltével az egész posztot törölte.

A debreceni politológus régóta aktív szereplője a közéletnek: ősszel ő volt az ellenzék polgármester-jelöltje is a civis városban, majd Gréczy Zsolt szexbotránya miatti lemondását követően került az Országgyűlésbe. Valamint ő Gyurcsány pártjának egyik egészségügyi szakpolitikusa. Varga egyébként akkor vált országosan ismertté, amikor a debreceni közgyűlésben alufóliából formázott sisakkal a fején parádézott.

Varga Zoltán csütörtökön azzal riogatott a közösségi oldalán, hogy “az életéért fut az ország”, és “a kórházak pincéiben a szervizesek leselejtezett intenzív lélegeztetőket próbálnak legalább halovány működésre bírni, miközben úgy teszünk, mintha valami őrült szabin lennénk mind”. Hozzátette, hogy mindeközben “hallgatjuk az operatív törzs éppen esedékes hazugságait”. Szerinte a közreadott betegszámokkal a szemünkbe hazudnak, és megállapítja, hogy több ezer, akár tízezer beteg is lehet már az országban.

Azt is állítja, hogy a védőfelszerelés, a működő egészségügy és a lélegeztetőgépek azok, amik most segítenének, de ezek nincsenek, és nem is kellenek a kormánynak. Éppen ezért szerinte az a meglepő, hogy a kormánytagokat és az operatív törzs tagjait az emberek nem kergetik vasvillákkal a Dunának.

Legfeljebb megdöbbenni tudunk, és bízni benne, hogy hátha mi nem (…) hogy vélhetően rég egymást fertőzzük napok-hetek óta, mert nincsenek vizsgálatok, maszk, semmi – írja. Azon is felháborodott, hogy eközben a miniszterelnök azon aggódott, hogy működött-e, működik-e a határzár.

Miközben a DK szakpolitikusa azzal fenyeget, hogy mind itt halunk meg, mert nem szűrik a lakosságot, a WHO éppen a mai napon közölte, hogy Magyarországon jelenleg ez egyáltalán nem is indokolt. Az európai országok közül Magyarországon a legkisebb a megbetegedések száma. Illetve Magyarországon a legkevesebb – nemcsak számszerűleg, hanem arányait tekintve is – a vírus miatti elhalálozás.

A teljes tartalom ]]>IDE]]> kattintva érhető el.

]]>www.magyarnemzet.hu ]]>- ]]>www.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (7) Gazdaság (705) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Heti lámpás (312) Mondom a magamét (7546) Tv fotel (65) Tereb (146) Sport (729) Vetítő (30) Történelem (18) Jobbegyenes (2788) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>