Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, Magyarországon a járvány egy újabb szintre lépett, az első szakasz már befejeződött.
Zoom
Az első szakaszban egyedi megbetegedések, pici közösségek voltak betegek, de a következő napokban jönnek a csoportos fertőzések. Itt már nem lehet pontosan megmondani, ki kitől, hogyan kapta el a vírust, mint egy influenzajárványnál. Ahol nagyobb a csoport, ott több fertőzés lesz, ráadásul most is vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem lehet tudni, ki kinek adta át a fertőzést - tette hozzá Müller.
Egy olyan szakaszba lépünk, ahol egy láthatatlan ellenséggel kell közösen felvennünk a harcot, és egyikünk élete sem lesz olyan, mint az ezelőtti szakaszban volt, mondta Müller. A vírus megállításában mindenkinek megvan a maga szerepe, minimalizálni kell a személyes kapcsolatokat, és aki teheti, maradjon otthon, mert minden személyes kontakt veszélyt jelenthet. Azt is mondta, ne menjünk orvoshoz, ha nem muszáj, óvjuk az egészségügyi dolgozókat is. Az idősebbeket egyébként is kivonják a napi aktív munkából az egészségügyben, tapasztalataikra telefonon keresztül számítanak.
Ezután újra felhívta a figyelmet a helyes kézmosás pontjaira: benedvesítés, szappan, dörzsölés, öblítés, szárítás, majd hozzátette azt is újra, a maszkot egészséges embernek nem kötelező hordania.
Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője ezután a mai intézkedésekről beszélt:
  • 15 óra után reggel 6 óráig a dolgozókon kívül nem tartózkodhat más a vendéglátó helyeken;
  • zenés-táncos rendezvények tiltva lesznek; a vallási közösségek szertartása, polgári esküvők és temetések nem számítanak ide;
  • a sporteseményeket nézők nélkül tartják meg;
  • bezárnak a mozik, színházak, könyvtárak, különféle közösségi színterek;
  • 15 óra után csak élelmiszerüzletek, drogériák, patikák, háztartási üzletek, benzinkutak, dohányboltok maradhatnak nyitva.
Ezek megszegése 500 ezer forintos bírságot von maga után. A rendeletek betartását a hatóság fogja ellenőrizni.
Lakatos ezután hozzátette, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyilvántartásba veszi az egészségügyi képzésben részt vevő, nappali tagozatosok adatait, akiket bevonhatnak majd az ellátásba, ha kell.
Zoom
Már negyven magyar állampolgár nem tartotta be a hatósági házi karantén szabályait, mondta. Azt is közölte, bár külföldről csak magyar állampolgárok jöhetnek be mostantól az országba, az ők nem magyar állampolgár szüleit vagy házastársát is beengedik Magyarország területére.
Szólt arról is, hogy összedőlt ma a koronavirus.gov.hu tájékoztató oldal, vizsgálják, hogy valaki szándékosan meghekkelte-e, és ha igen, annak büntetőjogi következményei lesznek.
Elhangzott az is, hogy a laboratóriumok mintavétele megváltozik, az Nemzeti Népegészségügyi Központon kívül 7 másik labor is vizsgálni fogja a mintákat. Vidéki infektológiai osztályokon is ellátnak majd betegeket, ha nő a számuk.
Miért nem közölnek területi adatokat, a fertőzöttek nemét és életkorát? - kérdezte az Index, de erre nem érkezett semmilyen válasz az operatív törzstől. Később egy másik újságíró újra feltette a kérdést, mire azt válaszolták, tiszteletben tartják a betegek személyiségi jogait, nem lenne helyes Müller szerint, ha lekövethető lenne egy beteg az adatai alapján.
Müller szerint nincs ellentmondás abban, hogy Pintér Sándor belügyminisztert rögtön, tünetek nélkül megvizsgálták, az egészségügyi dolgozókat pedig nem: akkor készítenek tesztet, ha igazolt pozitív koronavírusossal érintkezett valaki szoros kontaktusban, így volt indokolt Pintér Sándornál elvégezni a tesztet, akinek egyébként negatív lett az első vizsgálata, mondta a tisztifőorvos. Aki pedig az egészségügyben igazolt koronavírusossal érintkezik, annak teljes védőfelszerelésben kell dolgoznia, tette hozzá Müller.
Elhangzott még:
  • A háziorvosok körülbelül egyharmada 65 év feletti lehet, akiket kivonnak az aktív munkából a vírus lecsengésének idejéig. Egyébként több dolgozó van karanténban, 4-5 helyen, saját intézményeikben, tízes nagyságrendben, de mindegyik tesztje negatív.
  • Azért épül Kiskunhalason a kórház, mert viszonylag közel van Budapesthez, ahol jelenleg a legtöbb megbetegedés van, és megfelelő az infrastruktúra. Azt még nem tudják megmondani, hogy a jövőben szükség lesz-e hasonló kórházak felhúzására.
  • Az Emmi rendelkezett arról, hogy a halasztható operációkat el kell tolni, ez kötelező az egészségügyben dolgozóknak, ezt a rendelkezést pedig Müller szerint megkapták az egészségügyi szolgáltatók.
  • Kitoloncoltak további 13 iránit, mert Lakatos szerint megszegték a zárlat szabályait, agresszívak voltak az egészségügyi dolgozókkal, "félelemben tartották őket", rongáltak. A kiutasítás mellett büntető eljárás is lesz ellenük.
  • A 120 ezer maszk Hamburgból már úton van Magyarországra, a héten beérhet.
  • Spanyolországból érkeztek ma utasok, de nem tesztelték őket, és házi karanténba sem kerülnek, mert Lakatos szerint a Spanyolországból érkezőkre ez még nem kötelező.
  • Elsősorban a családnak kell gondoskodnia az idősekről, ha ők nem tudnak, akkor az önkormányzatoknak.
(Index nyomán)