eur:
384.7
usd:
354.3
bux:
69794.33
2024. május 27. hétfő Hella
Amatőr próbálja ki a mászófalat a sportmászók olimpiai tesztversenyén a tokiói olimpia városi sportágainak otthont adó Aomi Parkban 2020. március 6-án. Az ötkarikás játékok szervezői kitartanak amellett, hogy az olimpia az eredeti terveknek megfelelően, július 24-én megkezdődik a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány ellenére is.

Kész vannak a nyári olimpia versenyhelyszínei

Mind a nyolc, a játékok után is a használatos, azaz állandó versenyhelyszín elkészült a nyári, tokiói olimpiára és paralimpiára.

A szervezők pénteken jelentették ezt be, jelezve, hogy az úszók otthonául szolgáló vizes központ építési munkálatai február végén fejeződtek be, és március 22-én felavatják a létesítményt.

A másik hét, szóban forgó helyszín már korábban elkészült, köztük van az Olimpiai Stadion, amely tavaly novemberben lett kész. A gyeplabda-aréna és a szlalom kajak-kenu pálya is azok közé a létesítmények közé tartozik, amelyeket a játékok után nem építenek át vagy bontanak le.

Az ötkarikás eseményen és az azt követő paralimpián összesen

43 versenyhelyszínen

zajlanak majd a küzdelmek.

Még közbeszólhat a koronavírus-járvány

Egyelőre kérdéses, hogy a koronavírus-járvány miatt valóban elkezdődik-e az olimpia július 24-én. Hasimoto Szeiko olimpiarendezésért felelős japán miniszter kedden azt mondta, elvben lehetséges, hogy nem az eredeti időpontban, hanem az év későbbi szakaszában rendezzék meg a tokiói nyári játékokat, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanakkor kitart az eredeti időpont mellett.

Címlapról ajánljuk
Német belügyminiszter: június elsejétől lezárom a határokat

Német belügyminiszter: június elsejétől lezárom a határokat

Nem egészen három hét van hátra a németországi labdarúgó Európa-bajnokság június 14-i megnyitójáig. A biztonsági előkészületek már javában folynak, Nancy Faeser szerint az ország keleti, mind a nyugati határain zárlattal felérő rendkívül szigorú ellenőrzés jön.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.27. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, a párt EP és fővárosi listavezetője
Gyengült a forint a fontos szint előtt

Gyengült a forint a fontos szint előtt

Közel négyhavi csúcsra erősödött a forint péntek este 384 alatt az euróval szemben, aztán hétfőn napközben 385-ig gyengült, azaz még egy fontos technikai szint előtt meghátrált, igaz hétfő estére újra erősödni tudott kicsit. A héten számos fontos makroadot megismerünk, így ezek lehetnek a legnagyobb hatással majd az árfolyamra. Ma a német Ifo-index bár a vártnál gyengébbre sikeredett, de nem hozott komolyabb piaci kilengéseket, amiben annak is szerepe lehetett, hogy a tengerentúlról nem jött impulzus, mert zárva tartanak a piacok munkaszüneti nap miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×