Az európai parlamenti választások – a különböző, sokszor ellentmondó adatokat produkáló felmérésekkel ellentétben – „élesben” jelezték: az öt százalékos bejutási küszöb teljesítéséhez sok a két párt és kevés a szlovákiai lakosság 8,5 százalékát képező magyar szavazó.

A képletet bonyolította, hogy a szlovákok többsége nemcsak akarta a kormányváltást, de hitt is benne, ami megemelte a részvételi arányt, rontva a magyarok esélyeit. Az éveken át a legnépszerűbb felvidéki magyar politikusnak számító Bugár Bélán, a Híd–Most alapítóján halálos sebet ejtett a Robert Fico nevével fémjelzett Irány-Szociáldemokrácia melletti kitartás, az asszimilálódás útján elindult magyarokra, a vegyesházasságokban élő magyarokra és szlovákokra, valamint a megrögzött Bugár-rajongókra alapozó vegyes párt mögül az utóbbi négy év alatt elfogyott a támogatás. A mostani 2,05 százalék erőteljesen megkérdőjelezi a folytatás értelmét. Az összefogás kedvéért két súlytalan formációval közös listát alkotó Magyar Közösség Pártja alig javított korábbi eredményén, s távol maradt a parlamenti bejutástól. Utólag a világ legegyszerűbb dolga megállapítani, hogy a Most–Híd és az MKÖ-listát alkotók közös indulása sikert hozott volna. A felek megpróbálták, de nem sikerült. Az okok elsősorban a hosszú évek óta hurcolt személyes ellentétekkel magyarázhatók, amit jól láttak, éreztek is a magyarok.

Ráadásul a felvidéki magyar voksolók egy jó része ráunt a „magyar” témákra. Ráunt, mert megtapasztalta, hogy harminc év alatt lényegi – azaz a gyakorlatban is működő – fordulat nem történt az intézményekben való anyanyelvhasználat, a magyarlakta dél-szlovákiai régió infrastrukturális fejlesztése vagy a közösségi szimbólumok szabad használata terén. De ráunt összességében a „kisebbségi” tematikára is. Sokan úgy számoltak, ha le akarják váltani Ficóék korrupt kormányát, akkor a legesélyesebbre kell szavazni, jelen esetben az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű pártra, azaz Igor Matovicra. Leegyszerűsítve: a felvidéki magyarok egy tekintélyes részét jobban izgatta országának, Szlovákiának a sorsa, mint a magyar érdekképviselet parlamenti jelenléte.

Mi várható ezek után a Felvidéken? Nyilván a rövid politikusi szomorkodást követően elkezdődik a fogadkozások időszaka. Újraszervezés, megtisztulás, fiatalítás – sorakoznak majd az ismerős jelszavak. És hát össze kell fogni, mert összefogás nélkül nincs magyar jövő. A baj valószínűleg az lesz, hogy a magyarok gyorsan rájönnek: ezt a lemezt már hallották. Többször is. Eközben Igor Matovic, Szlovákia leendő miniszterelnöke még mindig alig akarja elhinni, mennyi magyar szavazatot szerzett csupán a korrupcióellenesség jelszavával. A szlovák politikai erők csak most kezdenek ráérezni a magyarok megnyerésének ízére. A felvidéki magyar politikai kudarc nem baleset volt, hanem egy folyamat kiszámítható eredménye. Egy Kárpát-medencei tünet.