A fehér ember eredendő bűne
Az identitáspolitika hívei szerint az értékek hierarchiájában legalul a heteroszexuális fehér férfi foglal helyet. De vajon valóban az etnikum és a nemi jelleg határozná meg egyedül, hogy milyen emberek vagyunk?
A baloldal egyik uralkodó mítosza, hogy az emberiség a történelem egy bizonyos pontján elkerülhetetlenül, mintegy (az általa egyébként tagadott) Teremtés reá szabott teleologikus mozgását bevégezve, eljut az önmagával való őszinte szembenézésig. Ekkor, a tiszta ész addig haloványan pislákoló fényében egyszerre ráébred: minden és mindenki tökéletesen egyenlő. Isten, haza, a családi kapcsolatok és a magántulajdon pedig béklyók voltak csupán. Immár nincs semmi, ami a végső soron tulajdonságok nélkülivé lett ember korlátlan és valódi szabadságát, azaz a kommunizmus kiteljesedését akadályozhatná. Az így előállott, és a szocializmus metafizikus magasságokba emelt, kérlelhetetlen „racionalitását” minden tettében maradéktalanul megvalósító embertípus – azon túl persze, hogy a végzetszerű program mindenkori propagálóira azért mégiscsak kísértetiesen emlékeztet – nehezen, legfeljebb negatív attribútumokon keresztül megközelíthető.
A progresszív elbeszélés közkeletű nyelvjátékait felfejtve annyit azért sejteni lehet róla, hogy mi a legkisebb valószínűséggel: heteroszexuális, fehér férfi.
Ám a történelmi szükségszerűség egyelőre vonakodik élő valósággá emelni az újabban identitáspolitika nevet viselő megváltástan alapvetéseit. Hovatovább a hamis tudat úgy tűnik, végleg mindent maga alá temet immár. Ennek megfelelően az egyedül járható út az elnyomás elleni harc fokozása maradt. Többé nem elég pusztán szimpatizálni bizonyos embercsoportokkal. Aktivistává kell válni. Az élcsapat tagjává, aki mindent az Ügy szolgálatának rendel alá. Ám ha valaki mégsem így tesz, ezzel az intézményesített elnyomás fenntartójaként a született bűnösök oldalán jelöli ki saját helyét. Létével pillanatról-pillanatra újrateremti a rendszert, amelynek haszonélvezőjeként megmaradva, többé semmi könyörületet nem érdemel.
(...)
Kapcsolódó írás: Nemes Jeles: „az új technológia utat ad a sötét oldalunknak”
Az Oscar-díjas magyar-zsidó filmrendező a brit The Guardiannek adott interjút, melyben igen keményen fogalmazott a politikai korrektségről és a nyugat-európai antiszemitizmusról is.
„Nagyon is úgy hiszem, hogy egy olyan magabiztos társadalom, mint a miénk, igazából az öngyilkosságra készül… Annyi képességet veszünk ki az elménkből, és adunk át a gépeknek — ilyesmire eddig nem volt példa… Szeretnék tévedni, de azt hiszem, hogy a demokrácia és az internet nem összeegyeztethetőek. Az új technológia utat ad a sötét oldalunknak, és mi ezt nem vesszük észre”.
Az utóbbi időben a rendező azt vette észre, hogy már nem tud kommunikálni egyes emberekkel: beszélgetőtársai nem tudtak szabadon gondolkodni, mert az internetről érkező ideológiák rabjaivá váltak. Azt hitték, hogy egyéniségek, pedig csak a tömegek gondolatait ismételték.
