Horváth Martin- Frankfurti fekete leves

Sokan háborodnak fel azon, mikor azt mondom, hogy a Szovjetunió és az egész keleti blokk, melynek Magyarország is a szocialistának mondott időkben része volt, az nem is volt kommunista. S bizony, ha valaki egy Marx művet a kezébe vesz, nagyon hamar rájön arra, hogy vajnyi köze sem volt a megvalósulásnak hozzá, sokkalta inkább egy bolsevik mázzal nyakon öntött orosz imperializmus volt. Sokan persze ezzel mentegetik a valódi marxizmust. Én nem teszem, de ideje tiszta vizet önteni a pohárba és megnézni, kik is valójában a kommunisták és a kommunizmus áldozatainak emléknapján kikre érdemes (még) megemlékezni, akik ennek a valódi szélsőbalos mételynek estek és esnek mai napig áldozatául.

Marx és Engels 1848-as Kommunista kiáltványa után lefolyt jó pár víz a Dunán és mire gyakorlatba ültetésére került sor, már olyan emberek kezébe került, mint Lenin. Az, hogy Lenin mennyi minden változtatást végzett az eredeti marxizmushoz képest mely a marxizmus-leninizmus, vagy más néven bolsevizmus lényegét adta, már részleteztük. ( Ide kattintva elérhető). Legnagyobb különbség többek között mégis abból adódott, hogy Marx a kommunizmus megvalósulását a fejlett, nyugati, tőkésállamokban várta és ráadásul az egyszerű emberek alulról szerveződő spontán mechanizmusaként. Így a Szovjetunió irányát, annak vörös diktatúrává fajulását aggódva figyelték a marxizmus szülőhazájában élő német gondolkodók. Mindemellett törték a fejüket azon is, hogy miért nem valósult a fejlett, nyugati világban a spontán proletárforradalom, de nem kis gondot okozott nekik, hogy a fasizmus és a nemzetiszocializmus viszont miért tört ennyire előre. Ebből a körből alakult meg 1930-ban Max Horkheimer köré csoportosuló marxista társadalomkritikai iskola, a Frankfurti iskola.

Filozófusaink arra a következtetésre jutottak, hogy a marxizmus világforradalmának elmaradása, a bolsevik állam autoriter rendszerré fajulása és a fasizmus előretörése az ember korlátolt lényéből adódik, mely makacsul ragaszkodik olyan általuk primitívnek vélt konstrukciókhoz, mint a nemzethez, valláshoz, vagy bármely csoporthoz való tartozás. Így számukra a politikai tér helyett sokkal fontosabbá vált a kulturális tér, ahol az emberek gondolkodására alapvetően hatni lehet. Így született meg a kulturális marxizmus. Lényegében a frankfurti iskola gondolkodói ötvözték a marxista gazdasági elméleteket, Freud ösztönelméletével és pszichoanalízisével. Senkit nem ér meglepetés, hogy 1933-ban Hitler hatalomra jutása után tovább állni kényszerültek és az Egyesült Államokban találtak menedéket, ahol folytathatták szociológiai kutatásaikat. A frankfurti iskolának eléggé laza gondolkodói köréhez csatlakoztak olyan magyar kötődésű filozófusok is, mint az 1919-es Tanácsköztársaságban szerepet vállaló Lukács György, akit később a Rákosi és a korai Kádár-rendszer is indexre tett sajátos marxista nézeteiért. Ő megalakította a budapesti iskolát is, melynek talán leghíresebb tanítványa Heller Ágnes volt. A frankfurti iskola hatása igazán az 1968-as diáklázadások után lett érezhető. A ’68-as generáció alapvető eszmei élményét a frankfurti iskola szellemi táptalaja jelentette a maga antikapitalista, kultur marxista, freudi szexualitásra visszavezetett pszichológiai hozzáállásával. Az 1970-es évekre így Nyugat-Európában a diákmozgalmak körében a kommunizmus egy új reneszánszát élte. Lukács György 1971-es halála előtt is a „marxizmus reneszánszáról” beszélt. Ha végig nézzük, hogy az Európai Unió prominens tagjai közül, legfőképp a zöld frakciókban tevékenykedőknél hányuk múltja kötődik, valamilyen marxista ifjúsági mozgalomhoz igen érdekes képet kapunk. De az elméletileg konzervatív Európai Néppárt korábbi elnöke, José Manel Barosso is maoista ifjúsági vezető volt. A frankfurti iskolának köszönhetünk végső soron olyan jelenségeket, mint a genderizmus, a semleges nem körüli hisztéria, a 20. század végi harmadik világból érkező bevándorlási hullám Nyugat-Európába és az abból fakadó demográfiai problémák, szegénység és ezáltal frusztrált 2. és 3. generációs radikalizálódó iszlám fiatalok. Az ember önmagát szexualitásával való azonosítása, legyen az bármilyen irányultságú is, az, hogy az identitása alapját ezen ösztönös metódus adja, mely mára a társadalom keresztül-kasul szexualizált alapját adja, szintén ehhez köthető. Mind ezek a popkultúrába és a zenei életbe hamar átférkőzve hihetetlen hatékonyságot értek el a társadalom gondolkodásának formálásában. Napjaink PC-terrorja innen gyökeredzik. Az eredeti, magát valóban marxistának, kommunistának kikiáltó országokkal szemben, a frankfurti iskola kulturális marxizmusa hihetetlen mértékben alakította át a társadalmat. Gyakorlatilag az addig a nyugati közéletben uralkodó klasszikus liberalizmust beoltotta a maga marxista mérgével létrehozva a jelenlegi korcsliberális vagy szélsőliberális véleménydiktatúrát. A keleti blokk le is omlott, a maga hazug, vörös csillag mögé bújtatott fasizmusával, de a marxistáknak nem is volt rá szüksége, hiszen addigra nyugaton, a kapitalizmus szívében a társadalom jelentős részét átszocializálták és a közbeszédet a kulturális marxizmus uralma alá hajtották.

Amikor a kommunizmus áldozatairól beszélünk, nem szabad elfelejtenünk a valódi kommunista filozófia áldozatait. A nyugati világ kimondatlan kommunizmusának áldozatait, azokat a milliókat, akiket egy életre a toleranciadiktatúra beteg börtönébe zártak, azokat, akiknek lelkét megnyomorították, mert elhitették velük, hogy minden szexuális vágyuk kiélése boldogságot hoz el nekik. Azokat sem feledhetjük, akik ezen aljas propaganda miatt hormonkezeléseknek és nemváltó műtéteknek vetik magukat alá (rosszabb esetben gyermekeiket), Nem feledhetjük azokat a nőket sem, akik a feminizmus ezredik hulláma által frusztrációjuk abban élik meg, hogy gyakorlatilag férfivá akarnak válni és az egyenlőségük vad férfiutálatot jelent, de gyakorlatilag férfiként élve, férfi célokkal csak még szomorúbb és frusztráltabb életet élnek. Áldozata maga a liberalizmus is, - mely alapvetően oldalaktól független ideológia -, elkorcsosult és tolódott balra, hogy a szabadság eszmeisége egy újfajta balos vélemény terror segédjévé vált. S áldozat mindaz, akit a nevében elhallgattatnak, kirúgnak, letiltanak, blokkolnak és megbélyegeznek, mert másként mert gondolkodni, mert rosszkor és rossz helyen mondta ki véleményét, mely nem egyezett a frankfurti iskola eszmei gyökeréből fakadó torz szellemi bálvánnyal. Nem utolsó sorban pedig a zsidóság, melyet indirekt mód a kommunizmus is ellenségképpé tett. A 19. században gyökereit elvesztő, de teljesen nem asszimilálódó zsidóság kitaszított és gyökértelen helyzetében nagy arányban társult kommunista eszmékhez, mely sok helyütt az általa már elfeledett judaizmust váltotta fel tradíció és identitásként. Így lehetett, hogy mind a Tanácsköztársaság, mind az 1945 utáni kommunista rezsimek vezetősége zömében zsidó származású volt és erősítette máig azt a képzetet, hogy a kommunizmus egy zsidó világuralmi trükk és eredendően minden zsidó kommunista, vagy ahhoz hasonló, nemzetellenes veszélygóc. Ez nem volt külföldön sem másképp és ezen a sztereotípián a frankfurti iskola sem segített, hiszen annak is egy kivétellel minden tagja zsidó volt, ahogyan a budapesti iskola prominens tagjai is. Ezzel a frankfurti iskola is csak meghosszabbította a baloldali, materialista zsidó sztereotípiát és indirekt mód hozzájárult az általa pont, hogy megvetett szélsőjobboldali konteók tovább éléséhez vagy újak létrejöttéhez.  S nem utolsó sorban mi, mindnyájan az áldozatai vagyunk, mindazok, akik olyan populista jobboldali vezetés és általa dominált közéletben kell élnünk, amik ellenreakcióként jöttek létre a kulturális marxizmus ellen, hiszen nem hagyott más választást a világ, minthogy az oldalak felett álló, középre helyezkedő objektív szemléletet ’68 szellemisége megfojtotta. Áldozata az egész világ, mely újra a konszenzusok nélküli radikális bal és jobboldal megosztottságában és forrongó ideológiai háborújában kell, tengődjön.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján így fontos megjegyeznünk, hogy nem csak a múltban vannak annak áldozatai a nyugati civilizációban, de a jelenben is. A kommunizmus nem veszett el, csak átalakult. S a sokszor idézett mondat, melyet sokaktól hallani „a kommunizmus elméletben nem rossz, csak megvalósíthatatlan” több szempontból is hamis. Mert bizony de, megvalósítható, s úgy tűnik álruhában, de valósul is. És rossz is, rosszabb már nagyon nem is lehetne.

Horváth Martin