eur:
393.87
usd:
369.11
bux:
65277.11
2024. április 19. péntek Emma

Letartóztattak egy nigériai férfit Budapesten

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte egy nigériai férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt év decemberében bántalmazott egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen. Az illegálisan Magyarországon tartózkodó férfit testi sértés miatt a német hatóságok is keresték - közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 2019. december 7-én 23.00 óra körül egy V. kerületi szórakozóhelyen a 31 éves férfi udvarolni próbált a nőnek, aki ezt visszautasította, s el is tolta magától. A férfi ekkor ököllel arcon ütötte a nőt, majd elmenekült a helyszínről. A sértett akkor nem tett feljelentést.

Ugyanezen a belvárosi helyen szórakozott a korábban bántalmazott nő múlt szombat éjjel, amikor felismerte támadóját. A nő bejelentésére a rendőrök kiérkezéséig a biztonsági őrök visszatartották a férfit.

Az V. kerületi rendőrkapitányságon megállapították, hogy a feltételezett elkövető, C. C. Awuzieke illegálisan tartózkodik az országban.

A 31 éves nigériai férfi a gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

Adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a müncheni ügyészség testi sértés miatt nemzeti elfogatóparancsot adott ki.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 16:25
×
×
×
×