eur:
384.36
usd:
353.97
bux:
68546.85
2024. május 28. kedd Csanád, Emil
Helyszínelők egy kecskeméti vasúti átjáróban, ahol kettészakadt egy személygépkocsi, amikor összeütközött egy vonattal 2020. február 16-án. Az autó két utasa a helyszínen életét vesztette.
Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Megszólalt a kecskeméti tragédiában elhunyt gyermekek anyja

Azt mondta, az autót vezető nő, a gyermekek nagymamája legalább tíz éve nem vezetett, most szerezte vissza a jogosítványát.

Mint arról az Infostart is beszámolt, egy vonat és egy autó ütközött Kecskemétnél vasárnap reggel 9 óra körül. Az első információk szerint az autós a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre Kecskemét és Katonatelep között, ahol a Budapestről Szegedre tartó Intercity valósággal megsemmisítette, kettészakította az autót.

A személykocsiban hárman utaztak, egy 62 éves nő és az unokái, egy 8 és egy 11 éves kislány, a gyerekek olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy azonnal életüket vesztették, az autót vezető nő súlyos sérülésekkel került kórházba, állapotáról egyelőre semmit nem lehet tudni. A Blikknek nyilatkozott a tragédiában elhunyt gyermekek anyja, mint mondta, volt férje a hétvégén elvihette a gyerekeket. A jelenlegi élettársa látta a baleset hírét az interneten, már akkor rossz érzése volt. Hívta a volt férjét, hogy minden rendben van-e, de megszólalni sem tudott, a háttérben pedig hallotta a szirénákat.

"Rögtön tudtam, hogy nagy a baj"

– idézte fel a lapnak a nő, aki nem érti, miért nem ment a lányokkal az apjuk, miért hagyta, hogy a nagymama vezessen.

"A volt férjem anyja legalább tíz éve nem vezetett, most szerezte vissza a jogosítványát"

- tette hozzá.

A lap felidézi, hogy a MÁV összesítette a tavalyi vasúti átjárókban történt baleseteket. Az adatok szerint ezekből 2019-ben kevesebb volt, mint azt megelőzően, de többen haltak meg. Általános, hogy a gyalogosok, autósok azt hiszik, hogy még átérnek a vonat előtt, telefonálnak vezetés közben vagy figyelmen kívül hagyják a tilos jelzést. Tavaly decemberig 69 baleset történt a vasúti átjárókban, ebből 21 végződött halállal. 2018-ban 82 baleset volt, ezekben 18 ember halt meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.29. szerda, 18:00
Kalas Vivien a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Rajnai Gergely a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 28. 18:40
×
×
×
×