Nyitókép: hnonline.sk

 

Nem meglepő módon a szlovák kormány szerdán a 13. nyugdíj bevezetése, és a családi támogatás duplájára emelése után jóváhagyta az autópályamatricák eltörlését is. Míg az első kettő a Smer javaslata volt, addig ez utóbbival az SNS igyekszik plusz pontokat szerezni magának a közelgő választásokra.

 

A kormány ezzel együtt jóváhagyta, hogy az autópályamatricákat érintő javaslatot gyorsított eljárásban tárgyalja meg a parlament. A rendkívüli parlamenti ülést előreláthatólag jövő héten kedden hívják össze. Ha a javaslat megszerzi a kellő többséget, úgy még az államfőnek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy életbe léphessen a törvény.

 

A javaslattévők azzal magyarázzák az autópályamatricák eltörlésének szükségességét, hogy Szlovákiában elégtelen az autópályahálózat kiépítettsége, valamint a törvénynek köszönhetően megnőne a lakosság elérhető bevétele.

 hirdetes_810x300  

 

A javaslat értelmében a fizikai személyek és azon jogi személyek számára szűnne meg a kötelező matricahasználat, akik 3,5 tonnánál kisebb járművel közlekednek.

 

A kormány elfogadta a 13. havi nyugdíj és a családi pótlék megemelését

 

A Nemzeti Autópálya Ügynökség természetesen nem örül a tervezett törvénynek, állításuk szerint nem lesznek képesek biztosítani az autópályák karbantartását és üzemeltetését.

 

hnonline.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.