Azonnali hatállyal felfüggesztette az első igazgatója, Alfred Bauer nevét viselő Ezüst Medve-díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál vezetősége.
A Die Zeit című "német" lapban szerdán megjelent cikk forrásai "új fényben mutatták be Alfred Bauernek, a Berlinale első elnökének szerepét a nemzetiszocialisták filmpolitikájában. Ezen források szerint Bauer jelentős pozíciókat töltött be a náci érában. Ezen új ismeretek alapján, a Berlinale azonnali hatállyal felfüggeszti az Alfred Bauer Ezüst Medve-díját" – fogalmaznak közleményükben.
Zoom
1986-ban meghalt, meghurcolni már nem lehet, így a talmudi bosszúnak ennyivel kell beérnie
Az Alfred Bauer-díjjal a különösen innovatív filmkészítést jutalmazzák a fesztiválon.
Bauer 1951 és 1976 között volt a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál első igazgatója. A díjat 1987-ben nevezték el róla.
Tavaly ezt a díjat Nora Fingscheidt rendező Systemsprenger (Rendszerrobbantók) című filmje nyerte el.
"A fesztivál nem volt korábban tudatában annak, hogy Alfred Bauer jelentős szerepet játszott a nemzetiszocializmusban. Üdvözöljük a Die Zeitben megjelent kutatást és annak közreadását, és felhasználjuk ezeket az új információkat arra, hogy megvizsgáljuk a fesztivál történetét külső akadémiai kutatókkal együtt" – közölte a Berlinale szóvivője.
(MTI)