Simonka György péntek délután munkába állt, s egy fehér tollat a kezében tartva, láthatóan kedélyesen osztja meg terveit munkatársaival, három nővel, és két férfival, akik szintél tollal a kezükben figyelik a főnöküket, jobb felső sarokban egy szobanövény

Simonka György péntek délután munkába állt, s egy fehér tollat a kezében tartva, láthatóan kedélyesen osztja meg terveit munkatársaival, három nővel, és két férfival, akik szintél tollal a kezükben figyelik a főnöküket, jobb felső sarokban egy szobanövény

Most már bizonyos, ha nem a Borkai, hanem a Simonka-ügy előzte volna meg a 2019-es önkormányzati választásokat, akkor abból nem kovácsolt volna ekkora tőkét az ellenzéki oldal. 

Simonka György szerint a megfélemlítés miatt ismerték el a vádat a társai

A többek között költségvetési csalással megvádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György még csütörtök este közölte az érte aggódókkal a Facebook-oldalán: Ahogy azt eddig is tapasztalhattuk, a kormánypárti politikus továbbra is magabiztos, és megvan a véleménye arról, hogy a 33 vádlott közül miért voltak olyanok, akik az előkészítő tárgyalás alatt beismerő vallomást tettek a Törvényszéken: "Szerintem a megfélemlítés és nyomásgyakorlás hatására próbáltak elismerni olyan dolgokat, amelyekről fogalmuk sem volt.

A dél-békési politikus nem egy megszeppent, a bocsánatkérés közben is bocsánatkérő figura, beleáll a harcba. Péntek késő délután, amikor már mindenki a hétvégi ügyes-bajos dolgaira készül, a többek között költségvetési csalással vádolt (és nyolc és fél év börtönbüntetéssel fenyegetett) politikus összehívta a csapatát, és "néhány szabadnap után" újra munkába állt. 

Sőt, kísérőszövegként ezt is meghagyta a Facebook népének:

"A média megjelenések margójára:
- Az ellenzéki portálok magukhoz híven természetesen negatívan értékelik a napokban megtartott előkészítő ülést, sőt azt vizionálják, hogy "Simonkának vége"."
PONT ELLENKEZŐLEG, azok kerültek igen nehéz helyzetbe, akik azt gondolták, hogy beismernek bármit, ezáltal lezárul az ügyük és nem vádlottként, hanem legfeljebb tanúként jelenhetnek meg a legközelebbi tárgyalásokon.
Egyikük esetében sem született az általuk várt ítélet, a nyilatkozatukat nem fogadták el, vádlottak maradnak továbbra is az ügy végéig.
A KIALAKULT POZÍCIÓ IS A MI IGAZUNKAT TÁMASZTJA ALÁ!"