2020. január 17., 15:17

Teljesült a japán geológusok álma

Japán kutatók még 2017-ben javasolták a Geológiai Tudományok Nemzetközi Szövetségének (IUGS), hogy a csiba nevet kapja egy addig névtelen földtörténeti kor a Tokiótól keletre fekvő Csiba prefektúrában felfedezett geológiai réteg alapján.

Csiba-geológiai kor
A Joro folyó sziklája
Fotó: gotechdaily.com

Vágyuk most vált valóra, miután az IUGS pénteken meghozta döntését a dél-koreai Puszanban megrendezett találkozóján.

A japán tudóscsoport a 770 ezer és 126 ezer évvel ezelőtti geológiai időszakot kívánta elnevezni csiba kornak. Ez a kor a pleisztocén időszakra esett, amelyet a köznyelvben szokás jégkorszakként is emlegetni. Ez az utóbbi elnevezés azonban megtévesztő, mert a pleisztocénben az eljegesedési periódusokat olyan hosszabb ideig tartó melegebb periódusok, úgynevezett interglaciálisok követték, amikor volt, hogy a mainál magasabb volt a globális átlaghőmérséklet.

Az utolsó és leghosszabb eljegesedés, a Würm-glaciális hozzávetőleg 11,5 ezer éve ért véget.

A japán előterjesztés mellett két másik, Olaszországból érkezett névjelölés is érkezett - a Montalbano Jonico és a Valle di Manche.

A szóban forgó időszak kezdetén, 770 ezer éve ment végbe a Föld legutóbbi mágneses pólusváltozása (az északi és a déli mágneses pólus felcserélődése), amelyet a Csiba tartományban lévő Icsihara városban a Joro folyó egyik szikláján felfedezett geológiai rétegben talált jó állapotban lévő ásványok elemzése alapján mutattak ki.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.