eur:
392.83
usd:
367.84
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Horváth László: a gyöngyöspatai iskolaügy a Soros-hálózat pénzszerző akciója

A Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte szombati sajtótájékoztatóján a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyét, amelyben - a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében - a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett családoknak.

Horváth László hangsúlyozta: az önkormányzatnak, mint korábbi intézményfenntartónak több mint 80 millió, míg a jelenlegi fenntartónak, a tankerületnek közel 20 millió forintot kell előteremtenie. Ez az összeg a helyhatóság saját éves bevételeinek duplája, mely a települést drámai módon érinti - mutatott rá a kormánypárti politikus.

Úgy értékelt: "a bírósági ítélet jogszerűsége nem vitatható ugyan, ám sokak igazságérzetével ellentétes, túlzó és zöld utat adott a Soros-hálózat pénzszerző akciójának". Ráadásul egy egész települést büntet, csődközeli helyzetbe hozva azt, így nem békét, megnyugvást hoz, hanem rombol: békétlenséget és feszültséget szül - mondta Horváth László, megjegyezve: a döntés "olyan szelet vet el, mely országszerte beláthatatlan viharokat kavarhat más közösségekben is".

Közölte: a határozatot végre kell hajtani, mert az annak felfüggesztését kérelmező alperesi beadványt a Kúria indoklás nélkül elutasította. Január 17-ig folyósítani kell azt a 100 millió forintot, melyet a bíróság kárpótlásul ítélt meg a szegregációs ügyben érintett 62 cigány tanuló családjának. A képviselő a helyzet megoldása érdekében a kormány segítségét kérte - jelezte.

Az ügy előzményeiről szólva emlékeztetett: az elkülönített oktatás több éven át jellemezte a helyi iskola pedagógiai gyakorlatát "egy rendkívül feszült, az intézmény mindennapi életét durva erőszakkal megfertőző" időszakban. A tantestület ebben a kényszerhelyzetben rossz választ adott, ám akkor ez tűnt a helyzet kezelésére egyedül alkalmas megoldásnak; a 2011-2012-es tanévben lezajlott fenntartóváltást követően a diákok elkülönítése fokozatosan megszűnt - mondta el.

Horváth László szerint a történtek után egy előre megtervezett, szervezett akció vezetett az ügyben indított perhez, melyet nem az érintett közel negyven család, hanem az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kezdeményezett. A Soros-hálózat által támogatott szervezet biztosította a hosszas jogi procedúrához szükséges feltételeket, így a jogi képviseletet is, azzal a nem titkolt céllal, hogy elérjék "a szegregáció beárazását" - fogalmazott a politikus.

Szólt arról is, hogy a települést békés, kiegyensúlyozott fejlődés jellemzi, ám "vannak olyan külső érdekcsoportok", melyek időről időre megpróbálnak polgárháborús övezetet, csatateret kreálni Gyöngyöspatából.

A képviselő szerint érkeztek már a községbe 2011-ben is "igazságosztók" bakancsban, bomber dzsekiben, gárdamellényben, jogvédőként, aktivistaként. "A beavatkozás vége háború lett", mely a rendőrségnek és végső soron a magyar adófizetőknek több százmillió forintjába került. Akik ezt okozták, hamarosan távoztak, a romokat hátrahagyva - fogalmazott kijelentve: Gyöngyöspatának nincs szüksége igazságosztókra, a község békét kér.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Felbolydult a teljes Közel-Kelet – Most szabadul csak el igazán a káosz?

Felbolydult a teljes Közel-Kelet – Most szabadul csak el igazán a káosz?

Irán szombaton támadást intézett Izrael területe ellen, amely új szintre emelte a két ország között dúló konfliktust. A rakétacsapás nem okozott jelentős károkat zsidó állam számára, viszont Jeruzsálemben már eldönthették, hogy nem hagyják megtorlás nélkül az eseményeket. Egy ilyen lépés viszont könnyen kiterjedt háborúvá fajulhat, amely egy csomó országot magával ránthat a Közel-Keleten. Elemzésünkben azt nézzük meg, hogy melyik fél pontosan ki(k)re számíthat egy elharapódzó háború esetén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×