Magyar áldozatai is voltak a földrengést előidéző Lockerbie-merényletnek
2019. december 21. 08:53 MTI
31 éve, 1988. december 21-én a Pan Am amerikai légitársaság 103-as járata, 259 emberrel a fedélzetén lezuhant, roncsai pedig a skóciai Lockerbie városára estek. A becsapódás következtében a földön még tizenegyen meghaltak, a katasztrófának így összesen 270 áldozata lett, köztük négy magyar állampolgár.
Korábban
Több szélsőséges is magára vállalta
1988. december 21-én az azóta megszűnt patinás amerikai légitársaság, a Pan American World Airways (Pan Am) 103-as ráhordó járata, egy Boeing 727-es indult el a frankfurti repülőtérről Londonba, rakterében egy gazdátlan, barna Samsonite bőrönddel. A kék-fehér monstrum időben megérkezett a londoni Heathrow-ra, ahol a poggyász átkerült a Pan Am 103-as fő járatára, egy Boeing 747-re.
A Clipper Maid of the Seas névre keresztelt gép csak fél órás késéssel tudott felszállni, majd Skócia felé vette az irányt. „Clipper 103 óceánrepülési engedélyt kér” - ezek voltak az utolsó elhangzott szavak a gépről, néhány másodperc múlva ugyanis a Boeinget elementáris erejű robbantás szedte darabokra, amelyek egy apró városra, a skóciai Lockerbie-re zuhantak, a Richter-skálán mért 1,6-os erősségű földrengést előidézve; a roncsok mindent letaroltak. A katasztrófának négy magyar állampolgár, a háromtagú váci Roller család és egy budapesti hölgy is áldozatul esett.
A 270 emberéletet követelő tragédiát követően példátlan, minden apró részletre kiterjedő, három éven át tartó nyomozás vette kezdetét. Az amerikai és a brit hatóságok kiderítették, hogy a Boeing-747-est rádió-távirányítású bombával robbantották fel. A tisztánlátást eleinte megnehezítette, hogy több szélsőséges szervezet – így az iráni Iszlám Forradalom Őrei, a palesztin Iszlám Dzsihád és az északír Ulster Védelmi Liga – is magára vállalta a merényletet. Végül 1991-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki két líbiai férfi: Abdelbászet Ali Mohamed Al-Megrahi titkos ügynök és Al-Amin Kalifa Fimah repülőtéri alkalmazott ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap