5000 éves, rendkívül ritka „arányos törpe” emberi maradványokra bukkantak Kínában
2019. december 17. 16:59 Múlt-kor
Egy nemrég előkerült neolit kori kínai csontváz egy olyan egyéné volt, akinél a törpenövés egy rendkívül ritka formája alakult ki. A régészeti leletek közt eleve ritkák a kisnövésű emberek maradványai, azonban még napjaink orvosi esetei közt is elenyésző az úgynevezett „arányos törpék” száma.
Korábban
A csontvázat egy, a Sárga-folyó (Huangho) mentén, az ország középső-keleti régiójában lévő temetkezési helyen találták több más emberi maradvány mellett, ezek mind a Kr. e. 3300 és Kr. e. 2900 közötti időszakból származtak.
A csontvázak mind felsőtestükre fektetett kézzel voltak sírjaikba helyezve, kivéve egyet, amely kezeivel a háta mögött feküdt.
Ennek csontjai rövidebbnek és gyengébbnek látszottak a többiéhez képest, a közelebbi vizsgálat megállapította, hogy az illető személy valamilyen növekedési rendellenességből kifolyólag törpenövésű volt.
A számos különféle rendellenesség, amely e tünetegyüttest okozhatja, együttesen is igen ritka: 10 000 élve születésből mindössze 3,22-ban fordul elő, a világ régészeti anyagában azonban mindössze 40 esetben fordult elő eddig, hogy törpenövésű emberek maradványaira bukkantak volna.
Ezen esetek többségében az achondrosplasia nevű születési elváltozás figyelhető meg, amelynek eredményeképpen a végtagok jelentősen rövidebbre nőnek, mint azt a fej, illetve a törzs mérete indokolná.
Az említett kínai lelőhelyen azonban a szakemberek hamar felismerték, hogy egy ennél sokkal ritkább példájára akadtak a törpe termet okainak: a végtagok mellett a fej és a törzs csontjai is meglehetősen kisnövésűek voltak.
Habár fogai alapján a csontváz egy fiatal felnőtté volt, végtagjainak csontjaiban nem ment végbe az életkornak megfelelő fúzió.
A kutatók feltételezése szerint a személy alacsony termete a gyermekkorban fellépő alacsony pajzs- és agyalapi mirigyműködés eredménye.
E mirigyek egyaránt számos hormon termelését szabályozza az emberi szervezetben, megfelelő működésük hiányában különféle szövetek és szervek rendellenesen fejlődhetnek.
Alulműködésük nem csupán a csontok fejlődését hátráltathatja, de a kognitív fejlődést és a szív-, illetve tüdőfunkciókat is.
A régészek által felfedezett őskori személy vélhetően a közösség hathatós támogatására szorult ahhoz, hogy boldoguljon a mindennapokban.
A génmutáció által okozott, veleszületett achondrosplasiával ellentétben az agyalapi mirigy és a pajzsmirigy alulműködése a legtöbb esetben egyes alapvető tápanyagok, mint például a jód hiányának tudható be.
A pajzsmirigy-alulműködés napjainkban is gyakoribb Kínában, mint a nyugati világban, mivel gyakrabban fordul elő, hogy az emberek étrendje jódban szegény.
Habár az alacsony termetű személyt másképpen helyezték el sírjában, a látható nyomokból nehéz megállapítani, hogy életében miként bánhattak vele társai.
Egyes, a Kr. e. 4. századból származó konfuciánus írások arra utalnak, hogy a testi elváltozásokkal bíró embereket nem feltétlenül közösítették ki, a Kr. e. 2. századból származó írások azonban ennek éppen az ellenkezőjéről számolnak be. Ezek bármelyiket nehéz több ezer évvel korábbra, az újkőkorra is érvényesnek tekinteni.
Mindazonáltal az a tény, hogy a közösség más tagjaival azonos temetkezési helyen helyezték örök nyugalomra az illetőt, némi bizakodásra adhat okot addig sorsa tekintetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.